Jelenlegi hely

Lazíts a karácsonyi őrületben!

Ismered az érzést, amikor bemész egy boltba november végén és már karácsonyi zene szól, roskadásig a polcok mindenféle ajándéknak valóval és összeszorul a gyomrod a feszültségtől? Pedig ilyenkor inkább megnyugodni kellene.

Hogy mondhatok ilyent?! Mert milyen csodás a karácsony. Együtt a család, melegség, ajándékok, finomságok. De legyünk őszinték ezt leginkább akkor lehet élvezni, ha nem neked kell mindent elintézni. Mit főzzünk? Mit kapjon a kicsi, a nagy, a nagynéni, a dédipapa?

Valami különleges menü is kellene, hogy mindenkit elkápráztasson. Persze egy kis apróság a kollégáknak és a gyerekek is kihúzzák egymást a suliban.

Igen, ezek a feladatok főként az anyákra maradnak. Persze az apukák is kiveszik a részüket, de szerintem ők kevesebbet stresszelnek rajta. Ezek bizony embert és pénztárcát próbáló kötelességek.

Mondhatnám, hogy társadalmi elvárások. Azért csináljuk így, mert ez a szokás. Mert mindenki így csinálja, és mert mindenki ezt várja tőlünk.

Jobb lenne befőtt?

Emma Thompson angol színésznő nyilatkozta egyszer, hogy náluk tilos karácsonykor ajándékot venni. Mindenki kap egy üveg befőttet és kész. Rögtön megtetszett a rendszer, de azóta sem tudtam a családomban bevezetni.

Miért is olyan feszültséggel teli ez az időszak? Miért érezzük, hogy idegesek vagyunk, miközben csendes áhítatot kellene éreznünk?

Főleg azért, mert

az adventnek a befelé fordulásról és az elcsendesedésről kellene szólnia. A karácsonynak pedig a Fény megszületéséről Benned. Nem a karácsonyfán.

Elveszünk a külsőségekben, éheztetjük a lelkünket és túltöltjük a testünket

Pedig ebben az időszakban a növekvő sötétség miatt egyre nagyobb mindenkiben a feszültség, ami karácsonykor csúcsosodik ki. Nem véletlen, hogy a karácsonyfa állítás gyakran hatalmas veszekedésekbe torkollik.

Lelki szemeimmel látom nőtársaimat, ahogy olvassák e sorokat és bólogatnak. Közben pedig felmerül a kérdés: - „De mit tehetnénk? Ez a dolgok rendje. „

Biztos, hogy így van? Hiszen jogunk van változtatni. Különösen, ha mi intézzük a dolgok nagyrészét.

Változtathatsz az ajándékokon. Lehet például saját készítésű különleges keksz. Amúgy is sok tálcával sütünk.

Kicserélhetjük az ünnepi menü egyes elemeit egészségesebb ételekre. Csak óvatosan, mert ha hirtelen minden új a karácsonyi asztalon, a család fellázad. De egy-egy apróságot, valami rafinált salátát, kevésbé cukros sütit, különlegesen fűszerezett sült zöldséget becsempészhetünk.

A legfontosabb, ami érdemes változtatnunk az, ahogy magunkkal bánunk ebben az időszakban.

Hiszen mi nők is elfáradunk az év végére. Kellene egy kis idő ilyenkor visszavonulni. Nem wellness hétvégre gondolok, hanem lelki befelé fordulásra, megnyugvásra.

Teremts egy kis időt magadnak, amikor relaxálsz, kilépsz a karácsonyi őrületből. Nem tervezel, nem szervezel, nem aggodalmaskodsz, nem mérgelődsz. Csak szemlélődsz egy teát kortyolva. (Lehet, hogy ez a konyha romjai fölött történik, de az megvár.)

Őszintén szólva, kivonulni a pörgésből otthon nem nagyon lehet. Ott mindig van mit csinálni és ha relaxálnál, akkor is jár az agyad.

Ragadd meg a lehetőségeket, hogy akár egy-két órára is kiszakadj a megszokottból, sétálj az erdőben, menj el egy közös relaxációra vagy hangfürdőre. Vagy csak ülj be a barátnőddel egy sütire! Szánj időt magadra!

Szerző: Nádas-Szegfy Szonja

hivatalos Aviva Módszer oktató, Reiki mester-tanár, légzéstréner
avivaenergia.hu

- KAPOSVÁRIMAMI -

fotók forrása: pexels

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére