Forrás
Vannak gyermekek, akik nem ilyen szerencsések, mert szeretethiányban nőnek fel.
Azt érzik, hogy folyamatosan harcolniuk és tenniük kell, hogy szeressék őket a szüleik. Mivel a szülők ekkoriban mint omnipotens, mindenható és mindent tudó egyénként vannak jelen az életünkben, ezért elhiszik nekik azt, amit tükröznek feléjük.
Rossz esetben azt, hogy nem szerethetőek, csak ha a nekik megfelelő módon teljesítenek.
A gyermek érzelmeinek kialakulása egyrészt öröklött, de másik része a szülőktől tanult tényezőkből áll.
Amikor az anya visszatükrözi és tudatosítja gyermeke számára az érzelmeket, azáltal tanulja meg a kisbaba saját érzelmeit azonosítani és szabályozni.
Az érzelmi biztonság, elfogadás, szeretetteljes légkör a megfelelő fejlődés szempontjából nagyon fontos.
Ha gyermekkorban nem kap valaki szeretetet, érzelmi visszajelzéseket, az sohasem pótolható és olyan mélyen beépül a személyiségébe, ami maradandó nyomokat okoz.
Forrás
Ezek a gyermekek nem tanulják meg magukat szeretni.
- Nem alakul ki egészséges önbecsülésük és önbizalmuk, nincsenek saját magukkal, pozitív tulajdonságaikkal sem tisztában, állandóan szoronganak, félénkek.
- Nem tanulnak meg kiállni magukért, hiszen egész gyermekkoruk a szülőnek való megfelelésről szól, igyekeznek mindig jók és „tökéletesek” lenni, hogy szeressék őket. Ezért kerülik a konfilktusokat, véleményt sem mernek formálni, ami később is így marad.
- Az érzelmeket sem tudják kifejezni, megérteni és kontrollálni sem.
- Indulatkitörésekkel küzdhetnek, vagy éppen észrevétlenek akarnak maradni, s folyamatosan rejtegik az érzelmeiket mások elől.
Amikor a gyermek azt érzi, hogy a szülei szeretetéért és odafigyeléséért küzdenie kell, mindig magát kezdi el hibáztatni, azt gondolja, ő a hibás, mert nem szerethető. Ha „rossz” a szülők számára, egy idő után önbeteljesítő jóslatként meg is fog felelni ennek a képnek, s valóban rosszá válik.
Felnőtt korában párkapcsolati szinten köszön vissza a régi érzés, azt érzi, hogy saját magáért nem szerethetik, képtelen családot alapítani. De az is lehetséges, hogy egy hasonló rideg vagy bántalmazó kapcsolatba kerül, hiszen ez a minta a természetes számára, s azt hiszi, hogy „ő nem méltó” a szeretetre, ezért megelégszik egy rossz kapcsolattal.
Mivel a gyermekkora a folyamatos bántásról szól, előfordulhat, hogy önmagát is bántani fogja.
Ezt többféleképpen teheti, vagy nem reális elvárásokat támaszt magának, amiket képtelen elérni, vagy különböző módokon fizikailag, illetve különböző szerekkel, függőségekkel mérgezi magát. Érzelmileg instabilak, lelki problémákkal küzdenek.
Forrás
Fiatal felnőttkorban jönnek rá, hogy valami nem stimmel, amikorra teljesen megszűnt már a szülők felé irányuló omnipotens szeretet, s képesek már kritikusan szemlélni a szülői viselkedést és reakciókat.
Elgondolkodnak a saját viselkedésükön, azon, hogy is nevelték őket, mit kaptak a szüleiktől, s ők mit fognak adni majd a gyermekeiknek.
Ekkor kezdenek a puzzle darabok összeállni a fejünkben. Sokan ekkor döbbennek rá, hogy a szülőnek voltak problémái, melyek miatt nehézséget okozott neki a megfelelő háttér biztosítása.
Nagy erőbefektetés és önismereti munka ilyenkor egy reális önkép kialakítása, és az önbecsülés kialakítása.
Szerző: Teveliné Horváth Melinda
okleveles pszichológus, sport szakpszichológus, pedagógus, terápiás kutya felvezető, life coach
https://www.facebook.com/tevelinemelinda/
- KAPOSVÁRIMAMI -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges