Jelenlegi hely

Éltető Kapcsolatok Közössége - ÉKKŐ Egyesület - Miskolci csoport tevékenysége

Egy baráti társaság a Kárpát-medence különböző területeiről (Magyarország, Erdély, Partium, Felvidék) értelmet és keretet akart adni a közös beszélgetéseiknek, találkozásaiknak, ezért úgy határozott, hogy létrehozza az ÉKKŐ Egyesületet. A cél nem kisebb, mint a Kárpát-medencében és a szórványban élő magyarok összefogása.

Miskolci csoport tevékenységei: Szívpárna, Vándorbölcső, Anyósklub, Önkéntes képzés

 

A tevékenységeink köre széles: elsősorban a kárpát-medencei családok közötti kapcsolatok segítése, közös találkozások szervezése, de gondolunk a fiatal családok, idős emberek életének jobbítására felkészítésekkel, önkénteseink szolgálatkész munkájával, kulturális és szabadidős rendezvényekkel. Nem kisebb hangsúlyt fordítunk a gyermekek táboroztatására, kirándulások szervezésére, ahol a magyar gyökerek erősítése a cél, a nyelvtanulás, történelem, kultúra és népi hagyományok bemutatása és gyakorlása segítségével.

Az ÉKKŐ Egyesület nyitott minden, a világ bármely táján élő, jó érzésű, segítőkész magyar számára. Szívesen fogadjuk őket sorainkba, de örülünk a támogató tagságnak is. Amit mi nyújtunk, az a barátság, összetartozás érzése, a jókedv és a rendezvényeinken való részvétel.

Önkéntes, lelkes tagjaink Felvidéken (Nagykaposon, Királyhelmecen és Kassán), Partiumban (Nagyváradon), Erdélyben (Kolozsváron, Luka-Ilencfalván, Marosvásárhelyen, Kálnokon és Sepsiszentgyörgyön) és Magyarországon (Ajkán, Budapesten, Dunakeszin, Fóton, Miskolcon, Mohácson, Pécsen, Szegeden) fogják megvalósítani az Egyesület programjait, terjeszteni és fejleszteni Kárpát-medence szerte.

Az elindított (Szívpárna, Vándorbölcső, Játék bezártság idején – Fedezzük fel egymás városát, régióját) és a hamarosan induló (Anyósklub, Mi utána, Ti előtte – intergenerációs történetmesélés workshop, Mesemaraton) programok mellett a 2021. év legnagyobb egyesületi eseménye az erdélyi nagytalálkozó volt.

Szívpárna

A szívpárnák ajándékozása a mellműtött vagy a szívműtött pácienseknek az USA 50 városában, Dániában és Európa 18 országában működik. Az USA-ban egyes sebészeti osztályokon a műtőből ébredve ott várja a szívpárna a mellrák miatt műtött nőket. Egészségügyi szakembereknek rendezett konferenciákon mutatják be világszerte.

Számos visszajelzést kaptunk arról, hogy a mellműtét után miért találták hasznosnak a hölgyek a párnát: a drainek miatt nehezen tudnak pihenni és ekkor a hónalj alá téve a szív alakú párnát, csökken a fájdalom, és a váll, a kar megtámasztásra kerül, és nő a komfortérzetük. Ha már csak egy nőnek segítünk azzal, hogy jobban tud aludni, a hóna alatt a párnával, már megérte.

Ez egy ajándék, nőktől nőknek szóló kedvesség, amivel jelezzük, hogy nincs egyedül ebben az embert próbáló élethelyzetben. Legalább ekkora lelki segítség is.

A párna egyéb előnye, hogy a biztonsági öv alá is betehető az autóban. Nem a mozgásszervi problémák miatt alkalmazzák, bár van, akinek segít a kemoterápiás kezelések során, az infúzió hosszú ideje alatt a karjuk alá téve.

Miskolcon az ÉKKŐ helyi csoportja is készíti a párnákat. A Pontközpontban havonta találkozó kis csoport már 120 db párnát készített és adott át a központi elosztásra. Az igénylés szerint kerültek a párnáink Kassára és Pozsonyba a kórházba. Mivel Magyarországon és Miskolcon is vannak olyan párnakészítő csoportok, akik már korábban is készítettek ilyen szívpárnát, elsősorban olyan helyekre kerülnek a párnáink, ahol nem tudnak hozzájutni a rászorulók.

Vándorbölcső

A VÁNDORBÖLCSŐ PROGRAMOT több településen is elindítottuk már, mely az alapító tagjaink tapasztalatára épül. Célunk, hogy a Kárpát medencében minél több újszülött kapjon ajándékba egy-egy bölcsőt, melyet addig használhat, amíg ki nem növi.  E programnak számtalan jelentősége van. Lehetőség nyílik a hagyományok megélése, a generációk közti kapcsolattartásra, a közösségek létrejöttére, valamint arra, hogy ez országosan elterjedjen, ezzel is növelve akár a kisebb településeken a fiatalok helyben maradását.

Miskolcon is elindítottuk a vándorbölcső programot. Most még csak két bölcső indult útjára, de már az egyiknek örül egy kis család. A másik még igényelhető az info@eltelokapcsolatok.hu címen vagy a +36 3 9058113 telefonszámon. A bölcsőt a Szinvapark bevásárlóközpont 1. emeletén lehet megnézni.

   

Anyósklub

Napjainkban sokan sokszor beszélnek a családok konfliktusairól, az anyósok szerepéről. A családok egyensúlyának megteremtésében, a szülők tehermentesítésében nagyon fontos szerepet játszanak a nagyszülők. A családi rendszer részét képezik, amely a gyerekek születésével normatív krízisek során megbillen, majd a feladatok sikeres megoldásával új egyensúlyi helyzetbe jut. Anyósklubunk célja, hogy a családon belüli szerepek és feladatok megbeszélésével, a másik elfogadását célzó, „jól segítés” gyakorlásával sok helyzetgyakorlaton és esetfeldolgozáson keresztül segítsük javítani a családon belüli kommunikációt.

2021. május 25-e és június 30-a között tartottuk meg tematikus Anyósklubunk első hat foglalkozását ONLINE, heti rendszerességgel alkalmanként három órában. A foglalkozások anyagát mindig az ÉKKŐ Egyesület két-két felkészült trénere állította össze és szervezte meg a műhelymunkát.

Az ÉKKŐ Miskolci Csoportja is megszervezte az Anyósklubot. A Pontközponban tartott foglalkozásokon jó hangulatban, vidám és szomorú emlékek felidézésével  oldjuk meg az összeállított gyakorlatokat. A felnőttek igényeihez alakítva, interaktív foglalkozásokon értjük meg, hogy hogyan fejezzük ki a saját szükségleteinket úgy, hogy azzal ne sértsünk meg másokat. Beleélhetjük magunkat a szituációkba, átérezve a menyünk, vejünk esetleges megdöbbenését, felháborodását egy-egy elhangzott mondatunk okán. A foglalkozásokon esetenként családterapeuta is részt vesz.

 

 

Önkéntes segítők képzése

Magyarországon a fogyatékossággal élő családtagról gondoskodócsaládok jelentősen perifériára szorulnak, a határainkon túli magyar közösségekben még nehezebb a helyzetük, vannak régiók, pl. Kárpátalja, ahol a létükről is alig vesznek tudomást.
Ez a helyzet változtatásért kiált, és mi segíteni akarunk. Az ÉKKŐ Egyesület fontosnak tartja az önkéntességet, a családi szolidaritást, a segítségnyújtást. Ezért elhatároztuk, hogy önkéntes segítőket fogunk képezni, mert a családoknak segítőkre van szükségük.
Soha ennyire nem volt fontos mindez, mint az elmúlt 1-2 év után, amikor ezek a családok a pandémia miatt még jobban elszigetelődtek, állapotuk szinten tartása is veszélybe került, és fokozott mentális támogatásra lehet szükségük, hogy érezzék: nincsenek magukra hagyva.

Ezért készítünk fel önkénteseket olyan családok segítésére, ahol fogyatékossággal élő családtag van. Az elméleti és gyakorlati felkészítés feltételeinek teljesítése után Egyesületünk segíti, koordinálja a családok és az önkéntes segítők egymásra találását.
Az elméleti felkészítés 20 órás, 5 alkalomból álló, ONLINE formában szervezett workshop, amelynek során megismerjük a jelentkezőket és olyan ismereteket adunk át, amelyek segítik a családokkal való kapcsolatuk kialakítását.
Különleges gyakorlati felkészítés és egyúttal kikapcsolódás a háromnapos szakmai tábor Terényben,  amit a Johannita Segítőszolgálat  Gyermektáborában tartunk.
5 érintett család meghívásával szeretnénk egyrészt 3 „gondtalan” napot biztosítani számukra, másrészt ez lesz a terepgyakorlat az önkéntes segítőknek. A segítők szám
ra a tanulási, érzékenyítési folyamatnak elengedhetetlen része az érintettekkel való együttlét, a természetes kommunikáció, a személyes tapasztalatok megélése védett közegben.
Az önkéntes segítők sokat fognak tanulni a családoktól, a családokról és önmagukról a 3 nap során. Tudjuk, hogy nem könnyű feladatra vállalkoznak, ezért számukra esetmegbeszélést biztosítunk.
Hasonló korábbi programok szervezésekor megtapasztaltuk, micsoda lelki feltöltődést, fizikai kikapcsolódást jelent 3 ilyen nap azoknak a családoknak, akik évek óta nem tudtak sehová kimozdulni.

Másik tervünk egy „telefonos beszélgetőtárs - szolgálat” létrehozása azok számára, akik fogyatékossággal élő családtagot gondoznak. Egy megértő baráti beszélgetés sokat segít a nehézségek elviselésében. A telefonokat fogadó magyarországi és külhoni önkénteseket a segítő beszélgetésre Egyesületünk szakemberei 16 órás, 4 alkalomból álló online workshop formájában készítik fel.

Az Ékkő Egyesület ingyenes segítségét ajánljuk a sorstárs egyesületek figyelmébe, valamint várjuk az érintett családok közvetlen jelentkezését is!
Önkéntesek jelentkezését örömmel fogadjuk az info@eltetokapcsolatok.hu email címen vagy telefonon a +3630 9058113 telefonon.
Családsegítők jelentkezése itt https://forms.gle/fTjMg2X9FH1gMBcA9
Telefonos segítők jelentkezése itt  https://forms.gle/BVSvobA2jDoigFN6A

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére