Jelenlegi hely

Só-liszt gyurma főzve, kicsit másként

A só-liszt gyurma egy kisgyermekes háznál olyan, mint a kártyában a jolly joker! Ha a gyerekek már nem tudnak mit kezdeni a rájuk szakadt szabadsággal, és kimenni sem lehet a kánikula vagy éppen az esős időjárás miatt, akkor kerülhet elő a gyurma. Olcsó, hamar elkészül, és a totyogó babától a nagymamáig mindenkinek jó móka!

A húsvétról megmaradt tojásfestékkel a szivárvány minden színében előállíthatjuk, majd a fel nem használt gyurmát a hűtőben tárolhatjuk.

Hozzávalók 1 adaghoz:

  • 20 dkg finomliszt
  • 10 dkg finom só
  • 3 kk étolaj
  • 3 dl víz
  • 2 kk citromsav
  • tojásfesték (lehetőleg por alakú) vagy ételszínezék is jó

 

Elkészítés:

A vízben feloldjuk a tojásfestéket, majd a hozzávalókat egy nagyobb lábasban habverővel simára keverjük. Takarékon folyamatosan kavargatva (fakanállal) elkezdjük főzni. Néhány perc múlva kezd sűrűsödni, így egyre nehezebb lesz kavarni. Időnként félrehúzhatjuk, és úgy kavarjunk rajta egyet. Addig kell főzni (pár perc az egész), amíg annyira összeáll, hogy a fakanállal nem tudjuk tovább kavarni. Ekkor egy munkalapra kitesszük és óvatosan, mert meleg, jól átgyúrjuk. Kezdetben még ragadhat, de hamar szépen összeáll.

Én 1 kg lisztből szoktam készíteni: piros, kék, zöld, sárga és fehér színben. A fehérnél nem kell semmi szinezéket tenni a vízbe. A gyurma állaga jobb, mint annak a bizonyos sokat reklámozott és igen drága gyurmának. A kész gyurma nagyon jól formázható és a színek összekeveréséből új színeket is lehet alkotni, például lila vagy barna. Az elkészült alkotások a levegőn megszáradnak. Színük megmarad, csak kicsit fehéredni fog. A maradékot hűtőben sokáig lehet tárolni. (Nekem most egy hónapja készült gyurmám van és még semmi baja sincs pedig már egy ideje kivettem a hűtőből, mert az ennivalónak is kell a hely :-)
 

 

Ötletek:

  • Ha nincs színezőanyagunk, nem baj. A megszáradt fehér gyurmát temperával is kifesthetjük. Az is jó móka.
  • Készíthetünk apró gyöngyöket. A lyukat vékony szívószállal készítsük. A gyöngyök ne legyenek nagyok, mert nehéz lesz a nyaklánc. Ha kiszáradt, fűzzük fel.
  • A legkisebbeknek adhatunk magvakat, amelyet a kilapított gyurmába nyomkodva képeket készíthetnek.
  • Óvodásokat ösztönözhetünk sík képek készítésére. Adjunk erre célra keményebb papírt/kartont, amit így biztonságosan tudunk mozgatni.
  • Iskolások már bátran készíthetnek térbeli alakzatokat.

Jó alkotást kívánok!

Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére