Jelenlegi hely

XI. Bükkszentkereszti Gyógynövénynapok

„Természet, ahol otthon vagyunk”

2017. július 8-9.

A Bükkszentkereszti Gyógynövénynapok sok gyógynövénybarát számára az egyik legfontosabb nyárindító esemény. Idén július 8-9-én – szombaton és vasárnap – várják a szervezők a gyógynövények szerelmeseit Szabó Gyuri bácsi falujába, a Bükk egyik eldugott, romlatlan szépségű településére, Bükkszentkeresztre. A rendezvény megálmodója, a 89 éves Gyuri bácsi a népi gyógyítás egyik legtapasztaltabb mestere, aki kisgyermekként nagymamájától, Bori nénitől, a falusi gyógyító asszonytól tanulta a gyógyfüvek ismeretét. A sajókazinci nagymama nagy kincset hozott magával szülőfalujából: a gyógyító növények ismeretét, tiszteletét, a népi gyógyító tudást. Mint a környék ismert javasasszonya, ő kúrálta a hozzá forduló betegeket. Kisunokáját már gyerekkorában hívta az erdő, rengeteget kószált a természetben, és szívta magába a nagymamájától hallott gyógynövényes ismereteket.    

Gyuri bácsi az évtizedek alatt folyamatosan továbbfejlesztette, gyarapította ismereteit a gyógynövényekről, harmonikusan vegyítve javasasszony nagymamája ősi tudását saját tapasztalataival és a legfrissebb fitoterápiai kutatásokkal. Ebben hű segítőtársa lánya, Lopes-Szabó Zsuzsa fitoterapeuta is, aki szintén elkötelezett a gyógynövényes ismeretterjesztés, egészségvédelem iránt. A bükki füvesember hite a növények gyógyító erejében sokak érdeklődését keltette fel a fitoterápia világa iránt, így a Bükkszentkereszti Gyógynövénynapok immár több ezer látogatót vonz. Bár Szabó Gyuri bácsi már majdnem 90 éves, éppen az ő nyitottsága, tanulni és a tanítani vágyása garantálja, hogy a Gyógynövénynapok egy mindig friss, naprakész témákkal jelentkező, több generációt megszólítani képes fesztivál.

2017-ben a „Természet, ahol otthon vagyunk” mottó köré épül a program.
Szabó Gyuri bácsi és lánya a fesztivál mindkét napján tart majd előadást és nyilvános tanácsadást is, melyen a közönség kérdéseit válaszolják meg. A rendezvény háziasszonya természetesen ismét Kertész Zsuzsa lesz. A fesztiválon meg lehet majd hallgatni Schäffer Erzsébet Príma Primissima díjas írót, Szendi Gábor táplálkozási szakértőt, dr. Halmy Lászlóné Esztert, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnökét, dr. Gillich István természetgyógyászt. Előadást tart majd dr. Gelléri Julianna interdiszciplináris gyógyító, Árvai Nóra pszichológus, Kump Edina környezetkutató és Nagy Réka (Ökoanyu) blogger is. Soltész Erzsébet dietetikust nem csak a színpadon hallhatják majd, de szombat délután a Diabess sátorban személyre szabott táplálkozási tanácsokért is fordulhatnak hozzá.

A fesztivál ideje alatt a látogatók szakképzett túravezetők kíséretében kirándulhatnak a Bükkben, és óránként indulnak séták Gyuri bácsi legendás gyógynövénykertjébe is. A kisgyermekes családokat szabadtéri népi játékok és kézműves foglalkozások várják. Akik szívesen beállnának egy-egy könnyebb mozgásórára, azok Zsámbókné Zana Mária Aviva- és jógaóráin vehetnek részt. A rendezvény résztvevői ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokra is bejelentkezhetnek, és az alternatív gyógyítás képviselőivel is találkozhatnak. A fesztivál ideje alatt hatalmas kirakodóvásár is várja a vendégeket: a falu főutcáján ilyenkor a pultok házi készítésű szörpöktől, lekvároktól, sajtoktól roskadoznak.

A XI. Gyógynövénynapokra a szervezők szeretettel várnak mindenkit, aki szeretne kiszállni egy kicsit a mindennapok hajtásából, és szívesen eltöltene egy inspiráló, szívet-lelket melengető, hangulatos hétvégét Bükkszentkereszten.

Részletes program: http://gyorgytea.hu/xi-gyogynovenynapok
Facebook oldal: https://www.facebook.com/szabogyuribacsi/
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/120400985178772/

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
Ugrás az oldal tetejére