Jelenlegi hely

Új szolgáltató a miskolci közétkeztetésben: változatlan áron, színvonalasabb ellátást ígérnek!

Új szolgáltatóra bízza a közétkeztetést Miskolc Önkormányzata. Április 10-től a gyermekétkeztetést, az iskolák, óvodák ellátását is egy maglódi vállalkozás végzi majd. Azt ígérik, a minőség jobb lesz, de nem kell érte többet fizetni. A családok terhei nem nőnek, sőt a főző és a tálaló konyhák is megújulnak, ezt szerződésben vállalja az üzemeltető.

 

 

A változásról Borbélyné Bucskó Andrea, a Miskolci Közintézmény Működtető Központ igazgatója beszélt portálunknak.

– Kapcsolattartóként vesz részt a közétkeztetés átalakításában. Eddig ezt a feladatot az önkormányzat végezte. Akkor most miért van szükség külső vállalkozóra?

– A miskolci közgyűlés még tavaly, júniusi ülésén döntött arról, hogy a közétkeztetést külső vállalkozóra bízza a városban. A döntés azért született, mert az önkormányzat tulajdonában lévő konyhákat fel kell újítani. Ennek egy részét ugyan már megtette a város, 2015-ben például 60 millió forintot költött erre. A következő tíz évben minimum ötszázmillió forintot kellene a konyhákra költeni, a további fejlesztések ebben a formában kedvezőbb konstrukcióban oldhatók meg.

menza_150929_ja_28.jpg

– Ez azt jelenti, hogy a tálaló és a főző konyhák egy külső vállalkozóhoz kerülnek?

– A konyhák üzemeltetése kerül egy maglódi vállalkozáshoz. A cég nem szerez tulajdonjogot. A konyhák továbbra is a város tulajdonában maradnak. Sőt, az önkormányzat vagyona a közétkeztetés átalakításával még nő is. A szerződés része ugyanis az a kitétel, hogy a konyhákat 10 év alatt teljesen fel kell újítania a vállalkozásnak. A szerződés lejárta után 10 felújított, átalakított, korszerű konyhája lesz Miskolcnak.

– Miért maglódi cégre bízzák ezt a feladatot? Nem lett volna miskolci vállalkozó a működtetésre?

– Az önkormányzat – a közgyűlési döntésnek megfelelően – nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a közétkeztetés működtetésére. Erre bárki benyújthatott volna ajánlatot. Összesen két pályázat érkezett. Ebből az egyik értékelhetetlen volt, nem felelt meg a kiírásnak. Így maradt a maglódi cég.

– Akkor lényegében a miskolci vállalkozások  kimaradnak a közétkeztetésből?

– Nem maradnak ki! A nyertes cég ugyanis valamennyi eddigi beszállítót szeretne megtartani. Tudomásom szerint már meg is kezdték az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat. Új szerződést kínálnak majd mindenkinek, akik eddig is beszállítóként működtek, tehát meg akarják tartani őket. Ezen felül a maglódi cég egy miskolci igazgatóságot hoz létre a konyhák működtetésére. Ezt pedig helyi dolgozókkal kívánja feltölteni. Zsóka Rolandnak, az MKMK élelmezési igazgatóhelyettesének is fontos szerepet szánnak az irányításban. És ez az új igazgatóság új munkahelyeket is jelent az itt élőknek.

– Mi lesz a dolgozókkal? Szakácsokkal, kisegítőkkel, akik a konyhákon dolgoznak?

– Ők is maradnak. Mind a 350 dolgozó. A cég szerződésben vállalta a foglalkoztatásukat. Ezen felül pedig az is pozitívum, hogy azokkal, akik eddig közmunkásként, közfoglalkoztatottként dolgoztak az önkormányzati konyhákon, munkaszerződést köt a cég. Tehát munkavállalók lesznek, ami több pénzt, biztos állást jelent.

menza_150929_ja_10.jpg

– Ez mind szép és jó, de milyen ára lesz a fejlesztéseknek, amelyek mind pénzbe kerülnek? Áprilistól többet fizetnek majd a családok a gyerekek ebédjéért?

– A térítési díjak nem emelkednek! Ezeket továbbra is az önkormányzat határozza meg. Ebbe a konyhák üzemeltetőjének nem lesz beleszólása. A város pedig nem kíván változtatni a jelenlegi díjakon. Tehát a közétkeztetését nem kell többet fizetni április 10-e után sem. Nem emelkednek az árak. Az önkormányzat a konyhák működtetéséért cserébe egy havi fix összeget fizet majd. Ez is kedvezőbb, mivel a karbantartás, felújítás költsége nem a várost terheli ezután. Egyébként pont abban az esetben kellett volna emelni a díjakat, ha az üzemeltetés továbbra is az önkormányzatnál marad. Az önerőből történő felújítás egy részét – még ha kicsit is – valószínű, hogy a térítési díjak némi emelkedésével kellett volna finanszírozni.

– Akkor miért érheti ez meg a cégnek?

– Minél nagyobb egy vállalkozás, minél nagyobb tételben tud rendelni, annál jobban tud a beszerzési árakból alkudni. Nem mindegy, hogy 35 ezer adagra rendel valaki burgonyát, vagy mondjuk 250 ezerre.

menza_150929_ja_24.jpg

– Mi lesz az egészséges táplálkozással, az étkeztetés színvonalával? Van arra garancia, hogy ez nem csökken?

– A vállalkozó által kötelezően végrehajtandó fejlesztések, mindenképen javítják a közétkeztetés minőségét. A felújítások a kor szellemének megfelelő szolgáltatást, a konyhatechnológia megújítása egészségesebb táplálkozást jelent a jövőben Miskolcon. És még egyszer mondom: a váltás miatt – ez a legfontosabb – a térítési díjak nem emelkednek. Az étkeztetés színvonala nő. Az önkormányzatnak ugyanakkor kevesebb pénzbe kerül majd a konyhák üzemeltetése.

A céggel kötött szerződés emellett számos garanciális elemet tartalmaz, mind a dolgozókra, mind a fejlesztésekre, mind a szolgáltatás minőségére vonatkozóan. És ezeket szigorúan ellenőrizni is fogja az önkormányzat.

minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Ugrás az oldal tetejére