Jelenlegi hely

Rekordot döntött a felvettek száma a Miskolci Egyetemen

Tovább emelte és megerősítette népszerűségét a Miskolci Egyetem (ME) a fiatalok körében.

Bővebben: megnyitás után

 

 többéves rekordot döntött a felvettek száma - értékelt a július 26-án közzétett ponthatárokat követően Óváriné Balajti Zsuzsanna tanulmányi rektorhelyettes szerdán sajtótájékoztatón.

egyetem_okumenikus_150519ml_02.jpg

A konkrét adatokról szólva a rektorhelyettes elmondta: a Miskolci Egyetemre felvett hallgatók száma a tavalyihoz képest nyolc százalékkal emelkedett, ezzel a felsőoktatási intézmények között országosan is az élmezőnybe tartoznak.

Az ME karaira 2016-ban összességében 5229-en jelentkeztek, közülük ezidáig 2210-en nyertek felvételt, ez az aspirálók 42 százaléka, a "gólyák" közül 1719-en állami ösztöndíjjal kezdhetik meg tanulmányaikat - közölte.

A rektorhelyettes megjegyezte: a Miskolci Egyetemre felvett hallgatói létszám az utóbbi három évet tekintve az idén a legmagasabb az adott demográfiai folyamatok mellett úgy, hogy a felsőoktatási intézmények alapszakjaira való bejutáshoz szükséges minimális ponthatár 2015-ben országos szinten 260-ról 280 pontra emelkedett.

Kifejtette azt is: a felsőoktatási intézmények között egyre fokozódó versenyben a Miskolci Egyetem folyamatosan erősíti pozícióját a népszerű fővárosi egyetemek és a több intézményből integrált nagyvárosi egyetemek között, és mindez a campus magas, "gyakorlatorientált képzési színvonalának, az egyedülállóan jó diákéletének, a felelős régiós és országos társadalmi szerepvállalásának" köszönhető.

Óváriné Balajti Zsuzsanna felhívta a figyelmet arra is, hogy idén a pótfelvételire augusztus 7-ig lehet jelentkezni, elektronikus úton.

MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére