Jelenlegi hely

Nem elég házi szerekkel enyhíteni a tüneteket – tombol az influenzajárvány

Sokan át is estek már rajta, hiszen hetek óta tart a járvány.

Bővebben: megnyitás után

 

Akik még nem betegedtek meg, azoknak azt ajánlja a megyei tiszti főorvos, hogy ha lehet, kerüljék a közösséget és sokszor mossanak kezet.

Az influenza tünetei: két-három napig tartó nagyon magas láz, izom-, végtag- és ízületi fájdalom, esetleg hasmenés és hányás.

– Átléptük a járványküszöböt, ami azt jelenti, hogy százezer lakosból legalább százötvenen influenzatünetekkel fordulnak orvoshoz – mondta Asztalos Ágnesmegyei tiszti főorvos, a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője. – Inkább Miskolcon és környékén érezhető az aktivitás, mint a megye egyéb területein. Itt ugyanis 484-en fordultak orvoshoz a százezerből. A miskolci iskolák közül háromban is tudomást szereztünk nagyszámú megbetegedésről.

Az influenzajárványt a miskolci Szent Imre Általános Iskola Szent Anna Tagóvodájában már három hete észlelték. Akkortól ugyanis lecsökkent a négycsoportos óvoda létszáma. Ma a száztizennyolc gyerekből csak negyvenöt ment az intézménybe.

– Sokszor az óvónő telefonált délelőtt a szülőknek, hogy megy fel a kicsinek a láza, és jöjjenek érte – mondta Baloghné Bubenkó Éva, az óvoda vezetője. – A járvány makacssága abból látszik, hogy az orvosok nyolc-tíz napnál hamarabb nem is engedik vissza a gyerekeket a közösségbe.

Az ÁNTSZ honlapján közölte, hogy két kórházban már látogatási tilalom van. Nem lehet bemenni a betegekhez a balassagyarmati és a mátraházi kórház több részlegén.

A miskolci rendelőkben a betegforgalom nem tükrözi a járvány jelenlétét. Kázár Ágneshejőcsabai háziorvos szerint azonban ez csak annak köszönhető, hogy akik nem influenzától szenvednek, azok nem is jönnek a rendelő közelébe, nehogy elkapják.

– A fiatalabb korosztály érkezik általában felső légúti tünetekkel: arcüreg-, garat- és gégegyulladással – mondta. – De sajnos nagyon sokan azért nem mennek orvoshoz, hogy tudjanak tovább dolgozni, ne kelljen táppénzre menni. Inkább a patikában mindenféle szerekkel próbálják enyhíteni a tüneteket. Emiatt nem gyógyulnak meg, és bakteriális felülfertőződés, illetve a vírusbetegségek szövődményei jelentkezhetnek.

Kázár Ágnes szerint ennek következtében sokan betegednek meg hörgő- vagy tűdőgyulladásban. Kifeküdve már négy nap után javulhatna az állapotuk.

Az oltást még mindig be lehet adatni. Arra azonban számítani kell, hogy két hét szükséges utána, hogy az immunizáció teljes legyen.

minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ugrás az oldal tetejére