Jelenlegi hely

A Miskolctapolca Barlangfürdő lett Az Év Fürdője!

Az Európában egyedülálló Miskolctapolca Barlangfürdő nyerte 2016-ban az Év fürdője versenyt!

 

A „természet csodája” megelőzte például Gyula, Zalakaros vagy Sárvár fürdőjét.

barlangfurdo_120429_ja_3.jpg

Fotó: Juhász Ákos

Idén második alkalommal rendezték meg a versenyt, amelyben közel kétszáz magyarországi fürdőre három kategóriában lehetett voksolni. A végeredmény változatos képet mutat: a győztesek az ország egymástól távoli pontjairól kerültek ki, és jellegükben is mások. Idén a mi barlangfürdőnket, egy gyógyfürdőt és egy aquaparkot szerettek hazánkban a legjobban. A közönségszavazás május 1. és augusztus 31. között zajlott a termalfurdo.hu szervezésében, a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával. A fürdőkre közel 190 ezer szavazat érkezett.

Az Év Fürdője a Miskolctapolca Barlangfürdő

2016-ban Az Év Fürdője a Miskolctapolca Barlangfürdő lett, ami az egyik legkülönlegesebb fürdőhelyszín Magyarországon. A legkedveltebb magyar fürdő nemcsak hazánkban számít egyedinek, de karsztban ilyen magas hőfokú víz Európában sincs máshol. A 30 fokos víz és a barlang klímája is gyógyhatású. A barlangban két termál medence mellett az úgynevezett Római terem, Csillagterem, Öreg barlangi medence és a Fürdőcsarnok várja a fürdőzni vágyókat. A kalandos búvóhelyeket rejtő fürdő útjait járva találunk fény- és hangterápiás fürdőt, masszírozó zuhatagot és pihentető medencét is.

barlang.jpg

A fürdő üzemeltetője, a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezetője is nagyon örült a díjnak, amelyet elsőként azoknak köszönt meg, akik a barlangfürdőre szavaztak. Az okokról kérdezve Beke Tibor elmondta: „a Miskolctapolca Barlangfürdő európai kuriózumnak számít, mivel az egyetlen természetes barlangi környezetben működő fürdő, de a fürdő által nyújtott szolgáltatások, a nyári szezonban szervezett éjszakai fürdőzések és a páratlan környezetben megtartott nyári zenés programok együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy a látogatók, a közönség ilyen nagy számban támogatott minket szavazatukkal.”

Az eredmény figyelemre méltó, hiszen közel 1500 szavazattal előzte meg a második helyezetett a Miskolctapolca Barlangfürdő. A TOP 15 listából az is kiderül, milyen fürdők végeztek még az Év Fürdője mögött.

Az Év Feltörekvő Fürdője 2016-ban a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő lett,  míg a Helyiek Kedvenc Fürdője címet idén az Orfű Aquapark kapta.

minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére