Jelenlegi hely

Miskolci Felnőttképző: újabb esély az álláskeresőknek!

A Miskolci Felnőttképző Központ mind városi, mind regionális szinten alapintézménynek számít a szakmai ismeretek elsajátításában.

Bővebben: megnyitás után

 

Igényesen kialakított gyakorlati helyet kínál a megyében működő szakképző iskolák számára, felszerelt műhelyekkel és laboratóriumokkal segíti a gyakorlatorientált oktatást.

Az OKJ-s szakképesítést adó programok mellett kompetencia alapú és nyelvi programok megvalósításával is foglalkozik, de az államilag támogatott munkaerő-piaci képzési pályázatok is nagy hányadát adják tevékenységüknek. 2015-ben számtalan hiányszakmában gondoskodtak utánpótlásról, képeztek többek között targoncavezetőket, emelőgép-kezelőket, ívhegesztőket és fröccsöntőket is.

– Nagy szükség van minden olyan képzőintézményre, amely a piac igényeit igyekszik kiszolgálni. Nekünk tavaly az egyik leginkább keresett szakmában, a hegesztés területén 5 tanfolyam lebonyolításával sikerült 80 fő álláskereső munkához jutását támogatni – mondta el a Felnőttképző vezetője, Szalay Sándor. – A régió nagyvállalatai is egyre inkább együttműködő partnerként tekintenek ránk. Ennek keretein belül valósult meg tavaly - a piaci elvárásokra reagálva - a Robert Bosch Power Tool Kft. igényeihez igazítva a gyártósori operátor képzésünk. Magáról a folyamatról szólva Szalay Sándor hozzátette: a vállalatok igényei alapján szervezett képzési programok a munkaerő-igény bejelentésével kezdődnek. A gyártósori operátor képzés megvalósításának lehetőségét a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Foglalkozatási Főosztálya által kiírt pályázaton nyerték el, a program az EU-s támogatásnak köszönhetően a munkáltató számára ingyenes volt. – A kiválasztástól a vizsga lebonyolításáig folyamatos a képző cég és a munkáltató közötti együttműködés és információcsere. Ennek köszönhetően csak olyan személyek kerülnek a képzési csoportba, akikkel megvalósítható a hosszú távú együttműködés. A vállalat-specifikus tudáselemek meghatározásáról közösen döntünk csakúgy, mint a gyakorlati képzés helyéről és szakoktatóiról. Az együttműködés a Robert Bosch Power Tool Kft.-vel is eredményes volt: a tizenegy fős csoportból kilencen végezték el a tanfolyamot, és közülük nyolcan már munkába álltak a megrendelőnél – tette hozzá a Felnőttképző igazgatója.

– Együttműködő partnereink kiválasztásakor, a képzéseket illetően is arra törekszünk, hogy a piacon elérhető legmagasabb színvonalú képzést a legversenyképesebb áron kapjuk meg. Ennek elengedhetetlen feltétele a megfelelő szakmai háttér és tapasztalat a partner részéről – ezt már Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Kft. gyárigazgatója mondta. – Együttműködésünk a Miskolci Felnőttképző Központtal nagy múltra tekint vissza és - többek között a folyamatos szakmai egyeztetéseknek köszönhetően - eredményes. A gyártósori operátor képzés eredményével elégedettek voltunk, ez alapján további csoportok indítását tervezzük, de tekintettel arra, hogy a vállalat munkaerő igénye jelentős, ezeket a csoportokat a jövőben nagyobb létszám jellemzi majd – tette hozzá a gyárigazgató.

A Felnőttképző Központ a Miskolc Holding Zrt. vállalataként működik, ami tovább növeli a jelenleg álláskeresők munkához jutási esélyét. A Miskolc Holding ugyanis kapcsolatban van a városban működő nagyobb vállalatokkal, klaszterekkel és szakmai szervezetekkel, rálátása van a közfoglalkoztatotti állományra, közvetlen információt kap az egyes cégek munkaerő-piaci igényeiről, fejlesztési szándékairól, így közvetítő szerepe van a vállalati szféra és a képzőintézmény között.

minap.hu

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére