Jelenlegi hely

Mancsot is felvették Miskolc nemzeti értékei közé

Az elmúlt évben 11 újabb helyi érték került be a Miskolci Települési Értéktárba, amely így már összesen 38 elemmel rendelkezik.

 

A Miskolci Települési Értéktár Bizottság kétszer ülésezett a 2015-ös év során és hat nemzeti érték-kategóriában is bővítette a Miskolci Értéktárat.

 

 

 

     A Miskolci Települési Értéktár Bizottság 2013. december 18-án alakult meg a helyi értékek gondozására, összegyűjtésére.

– Az értéktárba került helyi nemzeti értékek idővel olyan gyűjteményt, adatbázist képezhetnek, amely nyitott, folyamatosan bővíthető, naprakész adatokat tartalmaz. Mindenki által elérhető és használható tárháza lehet a „miskolciságnak” – nyilatkozta a kezdeményezésről Kiss Gábor alpolgármester. Ez alapján miskolci nemzeti érték is bekerülhet a Magyar Értéktárba és így akár hungarikummá válhat.

mancsra_emlekeztek_150124_vcs_26.jpg

Miskolc nemzeti értékei között Mancs. Fotó: Végh Csaba

Az értéktár elemei számára plusz pályázati lehetőségek nyílhatnak, a sikeres részvétellel pedig erőteljesebb nyilvánosság, nagyobb népszerűség, fokozott ismertség érhető el. A miskolci nemzeti értékek marketing tevékenységben való felhasználása, népszerűsítése a „Miskolc márka” kialakításában is szerepet kaphat.

A Miskolci Települési Értéktár Bizottság a megalakulását követően 2014-ben háromszor ülésezett. Összesen 43 napirendet tárgyaltak meg, és 27 helyi értéket vettek fel a Miskolci Települési Értéktárba. Ezek közül tizenhat a B.-A.-Z. Megyei Értéktárba is bekerült, s mindegyiket javasolták a Magyar Értéktárba.

deszkatemplom_futes_151013ml_1.jpg

Deszkatemplom. Fotó: Mocsári László

A Miskolci Települési Értéktárba 2014-ben felvett helyi értékek: Avasi kilátó; Deszkatemplom és temető; Diósgyőri futball hagyományok; Feledy Gyula grafikus munkássága; Lévay József munkássága és emlékei Miskolcon; Lillafüredi Palotaszálló és függőkert; Miskolci Állatkert és Kultúrpark – közismert nevén „Vadaspark”; Miskolci Szimfonikus Zenekar; Orthodox templom és múzeum; Palóczy László munkássága és emlékei Miskolcon; Selmeci Műemlékkönyvtár és a selmeci diákhagyományok.

2_advent_gyertya_diosgyori_var_151213_ja_5.jpg

Diósgyőri vár. Fotó: Juhász Ákos

A Miskolci Települési Értéktárba 2014-ben felvett azon helyi értékek, amelyek a B.-A.-Z. Megyei Értéktárba is bekerültek: Avasi református műemléktemplom; Barlangfürdő; Bársony-házi szakócák Miskolcon és Budapesten őrzött példányai, Diósgyőri ipari hagyományok és a Kohászati Múzeum; Diósgyőri vár; Garadnai pisztrángtenyésztés, Herman Ottó munkássága, Herman Ottó Múzeum; Lillafüredi Állami Erdei Vasút; Lillafüredi Szinva-vízesés, Mindszenti római katolikus templom; Minorita rendház és templom, valamint Kelemen Didák munkássága; miskolci kocsonya; Szeleta-barlang; Színháztörténeti és Színészmúzeum; Tapolcai bencés apátság, valamint a Miskolc nemzetség udvarházának és temetőkápolnáinak földalatti maradványai.

szimbiozis_majorsag_151030_vcs_25.jpg

Baráthegyi majorság. Fotó: Végh Csaba

A 2015-ös évben újabb 11 helyi érték került be a Miskolci Települési Értéktárba, amely így már összesen 38 elemmel rendelkezik. Felvették Miskolc nemzeti értékei közé Mancs mentőkutyát és tevékenységét, valamint a Baráthegyi Majorságot.

Az épített környezet kategória a Miskolci Nemzeti Színházzal, a Miskolci Vigadó és Népkerttel, a Tiszai pályaudvarral, a Kós-házzal, a Miskolctapolcai sziklakápolnával, a Szentléleki kápolna romokkal és a Diósgyőri Papírgyárral bővült. A turizmus kategóriának két új eleme lett a tavalyi év során: a lillafüredi Anna-barlang, valamint a Szent István-barlang.

Szepesi Sándor

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Magyarországon a cöliákia becslések szerint a lakosság körülbelül 1%-át érinti, ami közel százezer embert jelent. A gluténmentes étrendet követők köre ennél tágabb: hazai adatok szerint a 15 éves és idősebb magyarok 1,8%-a követett gluténmentes diétát, a nem-cöliákiás gluténérzékenység pedig egyes becslések szerint már több százezer embert is érinthet. (1;2) Ezért a gluténmentes étkezés nem egy szűk, elszigetelt probléma, különösen akkor nem, ha a gyerekeket nézzük. Egy diagnózis vagy tartós étrendi korlátozás nemcsak a gyereket érinti, hanem az egész család hétköznapjait átrendezi: a bevásárlást, az uzsonnacsomagolást, az óvodai és iskolai ünnepeket, a menzával kapcsolatos döntéseket, a kirándulásokat és sokszor még azt is, hogy a szülő mennyire érzi biztonságban a gyerekét egy közösségi étkezési helyzetben.
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
Ugrás az oldal tetejére