Jelenlegi hely

Kevés a vér a tartós hideg és a megfázásos megbetegedések miatt

Aki teheti, segítsen! 

 

Behívókkal, telefonon és kitelepült véradással ösztönzi a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat a lakosságot. Egyetlen tűszúrás ugyanis három ember életét mentheti meg.

veradas_150112_ja_4.jpg

A Megyei Kórház főépületében minden munkanap várják a véradókat. Ezen a héten naponta csaknem húszan adtak vért. Ettől azonban sokkal több véradóra lenne szükség. Még utazni se kell a segíteni szándékozóknak, mert a megye egész területét járják a vérellátó munkatársai.

- Jelenleg az influenza járvány miatt általában is kevesebben szoktak vért adni, ezt az idei évben is érzékeljük. Pont ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél többen értesüljenek annak lehetőségéről, hogy önkéntes, térítésmentes véradással lehet segíteni a beteg embertársaink gyógyulását - mondta Molnár Attila a Miskolci Területi Vérellátó vezetője.

Egy alkalommal négy és fél deci vért vesznek le.  

veradas_150112_ja_8.jpg

-Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 600 egység vért kell ahhoz levenni, hogy biztonságos legyen a vérellátás Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy közel ezer főt kel megszólítanunk valamilyen véradáshoz. Itt is arra hívom fel a figyelmet, hogy a rendszeres véradók, a rendszeres véradás egészséges - szögezte le Grubert Roland a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezetének megyei igazgatója.

Véradás előtt mindenkit megvizsgálnak, és ha baj van, itt kiderül. A Vöröskereszt a napokban országszerte 447 helyen szervez véradást. A helyszínekről és időpontokról a véradás honlapon lehet tájékozódni.  

Miskolc TV

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére