Jelenlegi hely

Hosszú évek után újjászülethet a Petőfi téri sarokház

 

Egy miskolci cég építi újjá a több mint 200 éves lakóingatlant a Tetemvár lábánál. A látványtervek biztatóak, a munkálatok folyamatban, hamarosan új időszámítás kezdődhet a Deszkatemplom közelében fekvő épület életében.

 

 

petofi_ter_epuletbontas_160830_vcs_6.jpg

fotó: Végh Csaba

Már több hete lázas munkálatok folynak a Petőfi tér 3. szám alatt található ingatlan környékén. A tetőszerkezet után már az épület hátsó része is teljesen eltűnt. Az arra járók joggal teszik fel a kérdés: vajon mi lesz a helyén?

petofi_ter_epuletbontas_160830_vcs_7.jpg

Az egykori lakóházat miskolci cég építi újjá.

A vállalkozáshoz közeli forrásból úgy értesültünk, hogy az épület jelenlegi tulajdonosa uniós pályázati forrásból eredetileg egy inkubátorházat szeretett volna ott létrehozni, azonban e nemes célkitűzés nem biztos, hogy megvalósul, mivel a tender azóta sem került kiírásra és a cég önerőből nem képes finanszírozni egy ehhez szükséges beruházást, ezért az eredeti terveken változtatni kellett.

Mint megtudtuk, az autentikus homlokzat mindenképpen meg fog maradni, a kivitelező eltökélt szándéka ugyanis, hogy a homlokzati rész az eredeti állapotában legyen helyreállítva, az egész épület megjelenése azonban modernebb, egységesebb lesz, ami természetesen igazodni fog a régi épület formavilágához.

petofi_3_ing.jpg

A belső átalakításokat azonban majd a célnak megfelelően fogják végrehajtani, amiről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a földszinten egy nagy rendezvénytermet alakítanak ki, ami esküvőknek vagy kulturális eseményeknek, konferenciáknak biztosíthat helyszínt, az emeleti részen pedig irodák, vagy lakások kerülhetnek kialakításra. A végső terv azonban még módosulhat, hiszen a bontás során számos olyan rejtett problémára derült fény, amik egy ilyen romos épület esetében előre nem láthatóak, és ezek további tervmódosításokat eredményezhetnek.

petofi_3_ing_2.jpg

A látványtervek azonban biztatóak, a munkálatok is folyamatban vannak, így hamarosan új időszámítás kezdődhet a Deszkatemplom közelében fekvő, több mint 200 éves épület életében, ahonnan csak hosszas bírósági eljárás után tudta kilakoltatni a város a jogcím nélkül ott tartózkodókat, mire értékesíteni tudták. 

Parai Roland

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Ugrás az oldal tetejére