Jelenlegi hely

Hamburgert nem, de karkötőket árultak – neves emberek a miskolci Ronald Háznak gyűjtöttek

Karkötők megvásárlásával segíthetjük ezen a héten a miskolci Ronald Házat a város gyorséttermeiben.

 

|

 

A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány a hétvégén közéleti embereket is felkért, hogy segítsék azt az akciót, amelynek bevételét a beteg családoknak segítő alapítvány és az apartman ház kapja.

ronald_haz01.jpg

Barátságos nappali, játszósarok és kinti játszótér.  Miskolcon 2004 óta működik Ronald Ház a GYEK területén, amely 12 apartmanban biztosít ingyenes átmeneti otthont a kis betegeknek és szüleiknek a kórházi kezelések alatt.

ronald_haz02.jpg

- Szeptember 27-étől vagyok itt, gyermekem beteg, veserendellenessége van, és ez segítséget nyújt, hogy itt tudjak lenni vele  mindennap – nyilatkozta Juhász Zsuzsanna, a ház egyik lakója, édesanya.  

szeles.jpg

Ez pedig már egy miskolci gyorsétterem-lánc üzlete, ahol Miskolc alpolgármestere éppen karkötőket árul, természetesen a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány javára.

- Nagy örömmel jöttem el ebbe az étterembe, hogy segítsem ezt az akciót, és talán a titulusommal, a nevemmel picit hozzájáruljak ahhoz, hogy ezeket a nagyon értékes karkötőket megvegyék, és ezzel 100 százalékban segítsék ezt az alapítványt  - nyilatkozta Pfliegler Péteralpolgármester.

clipboard01.jpg

-Egy hete érkezett a felkérés, nem is nagyon kellett gondolkodnom, eszembe jutott az én gyerekkorom – mondja. Nem voltam jó gyerek, nagyon sok sebesülésem volt, de azok ideig-óráig tartanak és meggyógyul az ember, illetve az nem is betegség… Viszont azok a  gyerekeknek, akik betegek  - és egy gyógyszert, egy beutazást Miskolcra a szülőknek, a rokonságnak nehéz előteremteni, és természetesen mindent meg akarnak adni a – a gyerekért, nekik ez az alapítvány segít. Ezért igyekszem most én is segíteni az alapítványnak. Úgy gondolom, hogy egy ilyen kezdeményezés emellé oda kell állni – mondta Pfliegler Péter.

clipboard02.jpg

A színes karkötők ára, az adományok a miskolci Ronald Házat segítik, ahol évente több mint 300 család fordul meg.

clipboard04.jpg

 - Ez elsősorban lelkileg  nagy segítség. Mind a családnak, mind a gyereknek. Erről Rigó Zsuzsanna, Ronald Ház házmanagere beszélt. Ha a gyerek boldog, akkor természetesen a szülő is boldo.  Könnyebben viselik el a kórházban töltött időszakot is. A Ronald Ház azzal segít, hogy együtt tudja tartani a családot a gyermekek betegsége alatt és nagyon köszönjük az embereknek a támogatást.  

clipboard03.jpg

Az adománygyűjtő hét vasárnapig folytatódik. A 200 forintos karkötőkkel bárki támogathatja a miskolci intézményt.

minap.hu

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ugrás az oldal tetejére