Jelenlegi hely

Hamarosan a parlament elé kerül a gyermekvédelmi törvény módosítása

Hamarosan a parlament elé kerül a gyermekvédelmi törvény módosítása, amely az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) reményei szerint még nagyobb védelmet ad a gyermekeknek.

 

A tárca keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közölte: az alapjogi biztos utóvizsgálatot rendelt el a bicskei gyermekotthonban négy évvel ezelőtt felmerült szexuális visszaélések gyanújának kivizsgálásáról szóló ombudsmani jelentéshez kapcsolódóan, hogy kiderüljön, négy év alatt milyen lépések történtek a rendszeren belül a visszaélések érdemi feltárására.

 

 

Az Emmi felidézte, hogy a gyermekotthonokat működtető Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a gyermekvédelmi gyám jelzése alapján szeptember 23-án szerzett tudomást a gyermekotthonban történt szexuális zaklatás gyanújáról, és azonnal felfüggesztette állásából az intézmény igazgatóját, belső vizsgálatot rendelt el, illetve feljelentést tett a rendőrségen. Az igazgató szombaton elhagyta a gyermekotthonban található szolgálati lakását.

A minisztérium kiemelte, a kormány szigorította a gyermekvédelmi rendszert, így 2014 óta a gyermekvédelmi gyámok olyan független szakemberek, akik azonnal intézkedhetnek a gyermekek érdekeit figyelembe véve, emellett a kormányhivatalok évente rendszeresen kötelezően ellenőrzik a gyermekvédelmi ellátórendszer működését.

Hozzátették, a kormány kiemelten szigorította a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények büntetését a 2013-ban életbe lépett új büntető törvénykönyvben, amely szerint az ilyen bűncselekmények nem évülnek el.

A gyermekek érdekét szolgálja az a kormányzati törekvés is, hogy a gyerekeket ne tömeges, állami intézményekben helyezzék el, hanem minél nagyobb arányban nevelőszülőhöz, illetve családiasabb körülmények közé kerüljenek, így év végére a 12 év alatti gyerekek több mint 90 százaléka nevelőszülőkhöz kerül és 2019-re befejeződik az intézmények megújítása és kiváltása.

Megjegyezték, hogy a gyermekvédelmi ellátórendszerben – nevelőotthonban, nevelőszülőknél – élő mintegy 23 ezer gyermek közül minden negyedikkel vették fel a kapcsolatot a gyermekjogi képviselők az utóbbi másfél évben az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központon keresztül.

Hangsúlyozták: bármilyen, gyermekek ellen elkövetett bűncselekmény elfogadhatatlan. A kormány mindent megtesz a gyermekek szexuális kizsákmányolásának és zaklatásának megelőzése és a gyermekek védelme érdekében – írták.

Az RTL Klub múlt szerdai esti Híradójában, majd a Házon kívül című műsorban a bicskei gyermekotthon két volt lakója névvel és arccal vállalt nyilatkozatában azt mondta, az intézet igazgatója éveken keresztül molesztált több rábízott gyereket, őket négy, illetve nyolc éven át zaklatta.

MTI.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Magyarországon a cöliákia becslések szerint a lakosság körülbelül 1%-át érinti, ami közel százezer embert jelent. A gluténmentes étrendet követők köre ennél tágabb: hazai adatok szerint a 15 éves és idősebb magyarok 1,8%-a követett gluténmentes diétát, a nem-cöliákiás gluténérzékenység pedig egyes becslések szerint már több százezer embert is érinthet. (1;2) Ezért a gluténmentes étkezés nem egy szűk, elszigetelt probléma, különösen akkor nem, ha a gyerekeket nézzük. Egy diagnózis vagy tartós étrendi korlátozás nemcsak a gyereket érinti, hanem az egész család hétköznapjait átrendezi: a bevásárlást, az uzsonnacsomagolást, az óvodai és iskolai ünnepeket, a menzával kapcsolatos döntéseket, a kirándulásokat és sokszor még azt is, hogy a szülő mennyire érzi biztonságban a gyerekét egy közösségi étkezési helyzetben.
Ugrás az oldal tetejére