Jelenlegi hely

Elindult a Szeretethíd regisztráció

Idén május 19-én és 20-án tartja a Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes napokat a Magyar Református Szeretetszolgálat.

 

Idén május 19-én és 20-án tartja a Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes napokat a Magyar Református Szeretetszolgálat.

www.szeretethid.hu holnapon egyénileg vagy csoportosan is lehet jelentkezni a Szeretethídra, melyet 2009 óta szervez meg a Magyar Református Szeretetszolgálat. A Kárpát-medencei összefogás minden évben az egységes Magyar Református Egyház létrejöttének dátumához kapcsolódik, ezzel is megmutatva, hogy nem csak szavakban, hanem tettekben is egyek vagyunk.

A Szeretethíd olyan segítségnyújtó akció, mely mindenkit vár, legyen akár idős, akár fiatal, egészséges vagy éppen fogyatékkal élő testvérünk határon innen vagy túlról. Célunk, hogy közösen tegyünk egymásért, a helyi és gyülekezeti közösségeinkért és a teremtett világért. Szeretnénk, ha a Kárpát-medence minden területén munkálkodnának kisebb-nagyobb csoportjaink szociális, fejlesztési és ökológiai területen valódi segítséget nyújtva ezzel településeknek, intézményeknek, gyülekezeteknek. A világ felé is bizonyságot tehetünk a cselekvő szeretettel. A korábbi önkéntes programok bebizonyították, hogy hidat tudunk építeni a generációk között, a segítségnyújtók és a rászorulók, az önzetlen segítségnyújtás örömét megtapasztalva pedig Isten és ember között.

A jelentkezés május 8-án zárul.

tirek.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Ugrás az oldal tetejére