Jelenlegi hely

Egyre kevesebbet dohányoznak a magyar fiatalok

Egyértelműen csökkenő tendencia jellemzi a fiatalok dohányzási gyakoriságát. 

 

 

 A trafiktörvénynek köszönhetően csökkent a dohánytermékekhez való hozzáférésük, valamint nőtt a nemdohányzók aránya - közölte az Emmi parlamenti államtitkára.

 

Rétvári Bence a szocialista Mesterházy Attila írásbeli kérdésére az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában felidézte, hogy a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény elsődleges célja a dohányzás visszaszorítása a fiatalkorúak körében azáltal, hogy korlátozza a dohánytermékek széleskörű hozzáférhetőségét, illetve megjelenésüket. További cél, hogy a dohányzók dohánytermékekkel való ellátása szakszerű, ellenőrzött és a fogyasztóvédelmi szempontokat hatékonyan érvényre juttató legyen, ezáltal pedig gátat szabjon az engedély nélküli dohánytermék kereskedelemnek - hangsúlyozta az államtitkár.

retvari_bence.jpg

Rétvári Bence: egy nemzetközi ifjúsági dohányzási felmérés adatai alapján egyértelműen csökkenő tendencia jellemzi a fiatalok dohányzási gyakoriságait 2012 óta

2013. július 1-től a korábbi, országosan több mint 40 000 árusító hellyel szemben csak körülbelül 7000 ellenőrzött helyen férhető hozzá dohánytermék. A hozzáférés jelentős - rövid idő alatt végrehajtott - korlátozásával Magyarország a világon egyedülálló példává lépett elő - közölte Rétvári Bence, aki kiemelte: csökkent a fiatalok dohánytermékekhez történő hozzáférése, azaz a törvény elsődleges célkitűzése megvalósult.

Az államtitkár rámutatott: egy nemzetközi ifjúsági dohányzási felmérés adatai alapján egyértelműen csökkenő tendencia jellemzi a fiatalok dohányzási gyakoriságait 2012 óta. A naponta dohányzók aránya 2012-ben 7,5 százalék volt, ez 2016-ra 6,5 százalékra csökkent; az alkalmi jelleggel dohányzók aránya pedig 28 százalékról 19 százalékra csökkent. Ezt a pozitív tendenciát támasztja alá másik két ifjúsági felmérés dohányzási gyakoriságokra vonatkozó eredménye is. Megjegyezte: a GfK Hungária Piackutató Intézet kutatásai szerint 2015-ben csökkent a cigaretta illegális kereskedelmének részaránya Magyarországon: a korábbi közel 12 százalékról 10,2 százalékra mérséklődött, és előzetes becslések szerint ez a szám 2016-ra még jelentősebb csökkenést mutat majd (6-8 százalék körüli eredménnyel). Magyarország ennek köszönhetően már most 14 helyet ugrott előre a nemzetközi ranglistán, közvetlenül a skandináv országok mellé, a 13. helyre került.

Rétvári Bence szerint a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítása mérföldkőnek tekinthető. Ezt igazolja a 2014-es európai egészségfelmérés, amely szerint 2014 végén a magyar felnőtt lakosság 29 százaléka dohányzott, ez 2 százalékos csökkenést jelent a 2009-es eredményhez képest - jelentette ki.

fiatalok_dohanyzas_ill.jpg

A főleg a dohányfüstre visszavezethető beltéri levegőszennyezettség átlagos koncentrációja 90 százalékkal csökkent a szórakozó- és vendéglátóhelyeken. A 2014-ben végzett európai lakossági egészségfelmérés eredményei alapján elmondható, hogy további jelentős javulás mutatkozik a 2009-es adatokhoz képest a passzív dohányzásnak való kitettségben - sorolta az államtitkár. 

Rétvári Bence szerint abban is bízni lehet, hogy az azóta bevezetett, és szükség szerint később bevezetendő további intézkedések (mint például az egységes csomagolás, az e-cigarettára vonatkozó szabályozás szigorítása vagy a fiatalabb korosztály körében nagyon népszerű „kapszulás dohánytermékek” betiltása) tovább javítják az egyébként is javuló mutatókat a dohányzás visszaszorításáért folytatott közös küzdelemben.

MTI.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére