Jelenlegi hely

"Adjon egy fél órát az igazgatónak!” – A színház „körbejárja” az iskolákat

Az Andrássy Gyula szakközépiskolában járt a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója kedd délelőtt.

Béres Attila szerint Magyarországon nem megszokott dolog, hogy a színház „körbejárja” az iskolákat, és saját jelentőségéről szól a diákokhoz. A direktor január végéig az összes miskolci középfokú oktatási intézményt végigjárja. Molnár Péter, az Andrássy igazgatója üdvözölte a kezdeményezést. Szerinte a fiatalok egy virtuális térben élik meg az életüket, fontos tehát, hogy a színházat elérhető közösségi, szórakozási lehetőségként kínáljuk fel számukra.

– Sokkal könnyebb elképzelnem az olvasott művet, ha az abból készült színházi darabot is megtekintem – mutatott rá a tizenegyedik osztályos Tóth Csaba, aki diáktársaival csütörtökön nézi majd meg Az ember tragédiáját a miskolci teátrumban. A fiatalember már elolvasta Madách Imre művét, és annak a véleményének adott hangot, hogy sok olyan gondolatot, felvetést tartalmaz a tragédia, ami ma is megállja a helyét. „Igazán gondolatébresztő mű, bevallom, megfogott, mikor olvastam”, fűzte hozzá az Andrássy tanulója.

szinhazigazgato_iskolak_161025ml_15.jpg

Magyarországon nem megszokott dolog, hogy a színház „körbejárja” az iskolákat, és saját jelentőségéről szól a diákokhoz – mondta a miskolci teátrum igazgatója. Béres Attila „rendhagyó irodalomórái” sorát az Andrássyban kezdte, és egy bő 1 órás, interaktív beszélgetés során népszerűsítette a színházat, kötetlenül igyekezett élményszerűbbé tenni, közelebb hozni a tízedikes és tizenegyedikes fiatokhoz az idei repertoárt.

szinhazigazgato_iskolak_161025ml_17.jpg

– Fő célunk gondoskodni a jövő nézőiről. Megmutatjuk tehát a fiataloknak, hogy a színház igenis reális alternatívát jelent a szórakozási, kikapcsolódási lehetőségek között – szögezte le a direktor. Hozzátette: a Miskolci Nemzeti Színháznak van egy nagyon erős közönségi bázisa, ez az elmúlt évad kapcsán is kiderült: a miskolci a leglátogatottabb vidéki színház Magyarországon a maga 135 ezer nézőjével. Mindig lehet azonban új és újabb nézőket becsábítani a színházba.

A miskolci teátrum pedig meg is tesz mindent ennek érdekében. Béres Attila rámutatott, egy erős, iskoláknak is szóló programsorozatot indítottak el, több olyan előadásuk is van az évadban, ami specifikusan nekik szól.

szinhazigazgato_iskolak_161025ml_1.jpg

Molnár Péter, a Miskolci SZC Andrássy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatója elmondta, bár intézményük főleg gépészeket és informatikusokat képez, fontosnak tartják a humán műveltség „kimunkálását” is. Éppen ezért magyar szaktanáraik nagyon sokszor viszik a fiatalokat színházba, most Az ember tragédiáját készülnek megnézni.

– Üdvözöltem Béres Attila igazgató kezdeményezését, hogy „házhoz jönne”, itt beszélgetne a gyerekekkel a művészetről, színházról. A fiatalok szinte már egy virtuális térben élik meg az életüket, fontos tehát, hogy a színházat elérhető közösségi, szórakozási lehetőségként kínáljuk fel számukra – fogalmazott Molnár Péter.

A színházigazgató szerdán a Diósgyőri Gimnáziumba látogat, a tervek szerint január végéig az összes középfokú oktatási intézményt végigjárja a direktor.

Kujan István

|

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére