Jelenlegi hely

5 trendi és praktikus nyári kiegészítő gyerekeknek

Nyakunkon a nyár, a jó idő beköszöntével pedig elérkezik az idő, hogy a gyerekek is többet élvezhetik a napsütést és a szabadban töltött órákat.

Ilyenkor nem csak a cuki nyári ruhácskák és a vagány szettek kerülnek elő, hanem a különböző praktikus és divatos nyári kiegészítők is, olyanok, mint amilyen például a rendkívül fontos gyerek napszemüveg is. A melegebb hónapokban kiemelten fontos, hogy extra védelmet kapjanak az egészségük megóvása érdekében, hiszen ők annyira belefeledkeznek a játékba ilyenkor, hogy eszükbe sem jut, hogy épp a tűző napon tartózkodnak - a mi felelősségünk, hogy védjük őket ezektől és alaposan utánajárjunk annak, mivel tudnánk a leginkább felkészülni. 

Az alábbi cikkben 5 trendi és praktikus nyári kiegészítőt sorolunk fel, bízva abban, hogy hasznos lista kerekedik benne minden olyan szülő számára, akinek fontos, hogy minden eshetőségre felkészüljön a forró hónapokra. 

Fejfedő, napkalap

Az első olyan kiegészítő, ami nélkül a meleg nyári napokon gyakorlatilag ki sem szabadna lépni a szabadba, az szinte biztos, hogy a napkalap lenne. Mivel ebben a 3 hónapban a nap sugarai sokkal erősebbek és nagyobb károkat tudnak okozni, a gyerekek sokkal érzékenyebbek a hő hatásaira: hamarabb leéghetnek, hőgutát kaphatnak vagy épp napszúrást. Mivel önmagában mindegyik veszélyes, nagyon fontos, hogy ezt megelőzzük – erre pedig remek eszköz a fej eltakarása. Szerencsére ezek mind könnyű anyagból készülnek, a viselésük egyáltalán nem kényelmetlen. Jól szellőznek és ha megfelelő karimájuk van, akkor az arc is jelentős védelemben részesül. 

A napkalapok segítenek elkerülni a napszúrást, ami bizony komoly rosszulléteket okozhat és borzasztóan kellemetlen. Mivel az árnyékban is van ereje a napnak, érdemes egy kirándulás során is viselni és nem szabad bedőlni annak, hogy úgyis napvédett vagyunk – a sugarak nem érnek el ide. Sajnos de, pont e miatt kell naptejet is használni az árnyékos helyeken is. 

Gyerek napszemüveg

Nyáron kiemelten fontos, hogy védjük a gyermekeink szemének világát az UV-sugárzás ellen. Sajnos nem csak a bőrt, de a látást is óriási mértékben károsíthatják, így nagyon tudatosan ügyeljünk arra, hogy megfelelő védelemmel lássuk el őket. A jó minőségű gyerek napszemüvegek 100%-os UV-védelmet biztosítanak, így megakadályozzák, hogy a szemet elérjék ezek a sugarak. A jó napszemüvegek csökkentik a fényvisszaverődést és a vakító fényt is, ami víz közelében akár kellemetlen is lehet. 

Nagyon divatosak, hiszen ezer féle kapható már: szuper formák, keretek közül válogathatunk a gyerekeknek, a jobbnál jobb márkák pedig gondosan figyelnek arra, hogy ne csak kinézetre, de tudásban is maximálisan topon legyenek. 

A napszemüveghez nem könnyű hozzászoktatni őket és lehet, hogy elsőre még ódzkodni is fognak tőle – nem baj, próbálkozzunk! A mi felelősségünk, hogy megtanítsuk nekik azt, hogy e nélkül nem megyünk ki az utcára. 

Vízálló szandál

Ha tervben van, hogy vízpartra vagy strandra megyünk, akkor egy jól megválasztott szandál is elengedhetetlen része a kiegészítőinknek. Ezek a lábbelik fontos, hogy kényelmesek legyenek, hiszen sok időt töltenek el bennük. Csúszásmentes talppal rendelkezzenek, hiszen ez jól jön majd a szökőkutaknál, a csúszós strandon vagy a forró homokban/betonon a játszótereken. A mezítlábazás is kell, ám nem mindegy, hol és mikor! Mérjük fel a helyzetet és csak akkor engedjük meg, ha úgy látjuk, hogy nem jelent veszélyt számukra. 

A vízálló szandálok lehetővé teszi a gyerekek számára, hogy nedves és vizes környezetben magabiztosan mozoghassanak anélkül, hogy aggódniuk kellene az elcsúszás miatt. Ez nyilván magabiztosságot ad nekik, egy boldog, önfeledten játszó kisgyermek pedig a legszebb látvány.

Praktikus kulacs

A nyári hőségben a megfelelő hidratáció kulcsfontosságú. Biztos vagyok benne, hogy alapvetően is sokszor kell rászólnod a gyermekre, hogy igyon, de ilyenkor duplára nő a fontossága. Ebben a kontextusban egy praktikus és a gyermek által kedvelt kulacs kiemelten fontos. Sajnos ők sokszor annyira belemerülnek a játékba, hogy észre sem veszik, hogy egy jó ideje nem fogyasztottak folyadékot már. Egy hordozható, könnyen használható kulacs azonban többet van szem előtt és nagy mértékben hozzá tud járulni ahhoz, hogy több kedvük legyen inni. Szerencsére nagyon sok kulacs készül már környezetbarát anyagokból, ami azt jelenti, hogy hosszú távon is fenntartható és megoldást jelent a víz tárolására. Jó, ha a nagyobb gyerekeknél már arra is gondolunk, hogy ők maguk is meg tudják vízzel tölteni őket, így biztosak lehetünk benne, hogy mindig elérhető lesz nekik a friss utánpótlás. 

UV-védelemmel ellátott fürdőruha

Az UV-védelemmel ellátott fürdőruhák különleges anyagokból készülnek, ezáltal pedig extra védelmet biztosítanak a fürdőzés során. Vannak gyerekek, akiknek a bőre jelentősen érzékenyebb a többiekénél, náluk ez különösen fontos. Mivel a fürdőruhák a bőrfelület nagy részét képesek lefedni, csökkentik a leégés kockázatát – ezzel pedig növeljük a bizonyoságát annak, hogy nem kell magukon viselniük a kellemetlen következményeket. A leégés nem csak fájdalmas, de növeli a későbbi bőrrák kockázatát is – pont e miatt nagyon szükséges, hogy mindig figyeljünk oda a megfelelő védelemre.

Jobbnál jobb márkák kínálnak UV-védelemmel ellátott fürdőruhákat, ráadásul a legtöbb őrülten divatos is: a „mi időnkben” biztos, hogy nem néztek ki ilyen jól, szuper, hogy a gyermekeinknek már meg tudjuk adni azt, hogy a strandon is magabiztosak lehessenek. 

Bízunk benne, hogy ez az 5 kiegészítő segített egy kicsit abban, hogy egy egészségesebb és biztonságosabb nyár lehessen a következő – jó napfürdőzést! 

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Új Rumini kötetek- nem csak rajongóknak!

Rumini sokak kedvence: mutatjuk a sorozat részeit!

Nem kérdés, hogy a nagyovis és kisiskolás korosztály körében az egyik legnépszerűbb olvasnivaló a Rumini. Van, aki már önállóan olvassa, van, aki esti meseként hallgatja a tengerész egér izgalmas kalandjait. Sőt van, aki így is, úgy is! :) 
Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Ugrás az oldal tetejére