Jelenlegi hely

Milyen bébiőrt válasszak?

Ez a kérdés szinte kivétel nélkül felmerül szinte minden leendő vagy már gyakorló szülőben egyaránt, hiszen a kínálat óriási és nagyon nagy különbségek vannak mind a tudásukat, mind az árukat tekintve az egyes bébiőrök között

 
De még mielőtt elmélyülnénk a részletekben , tisztáznunk kell egy még ennél is alapvetőbb kérdést:
 
Egyáltalán kell a bébiőr?
A válasz persze nem olyan egyértelmű, mivel ez sok mindennek a függvénye. Függ a szülők habitusától, a lakás kialakításától és a mindennapok gyakorlatától is. Hiszen ha a szülők szeretik maguk közelében tudni a gyerkőcöt mind nappal, mind éjjel, a válasz érthetően az, hogy nem, nincs rá igazából szükség. De ha a lakás vagy még inkább a családi ház mérete indokolja vagy például szeretünk kertészkedni, akkor  jó hasznát vehetjük.
 
Akik sokat utaznak és a nagyi gondjaira bízzák alkalmanként gyerkőcüket, ott érdemes beruházni egy jobb készülékre.
 
Ha sikerült eldönteni, hogy valóban szükségünk van rá vagy csak nyugodtabbak vagyunk ha ez az eszköz is vigyáz a babánkra, akkor jön az igazi meglepődés, sőt a fejfájás, mert a választék óriási és sok olyan jelző, paraméter van, melyről az sem tudjuk eszik-e vagy isszák.
 
De miben is különbözhet egyik bébiőr a másoktól? 
Csatornák száma: ez azért fontos, mert bár a mai bébiőrök már szinte mind 2,4GHz-n működnek, mely csökkenti a zavarok (interferencia) lehetőségét, de minél több csatornás egy bébiőr, annál nagyobb az esélye annak, hogy tudunk olyan csatornát választani, mely garantáltan zavaroktól mentes. Ez azt is eredményezi, hogy nem csak zavaroktól lesz mentes, hanem hogy a baba hangja sokkal tisztábban és érthetőbben lesz hallható.
 
Lefedettség vagy távolság: az a távolság amin belül a 2 eszköz még tud egymással kommunikálni, az az halljuk a babánk hangját akár a kert végéből is vagy már a szomszéd szobában is akadozik. A gyártók ezt méterben határozzák meg, átlagosan 100-300 m között. Itt fontos megjegyeznünk, hogy ezek a távolságok tájékoztató jellegűek és erősen függnek  körülményektől, mint például falak száma, vastagsága vagy akár a fák, bokrok száma. 
 
Érzékenység:  sokaknál a környezeti zajok miatt (elmenő buszt, villamost nem szeretnénk hallani) indokolatlanul bekapcsol, de nem egyformák a lehetőségeink arra, hogy milyen messzire állítsuk a bébiőrt gyermekünk fejecskéjétől. Egy jól beállított bébiőr pont akkor fog megszólalni, amikor azt mi fontosnak tartjuk. Aki nem szeretne berohanni egy álomban történő nyöszörgéssel egybekötött átfordulásra, annak arra is lehetősége van, hogy ezt az érzékenység beállításával szabályozza.
 
VOX vagy más néven hang aktiválás: A hangra bekapcsoló hangtovábbítás funkciója szintén hozzájárul ahhoz, hogy tényleg csak akkor kapcsolódjon be a készülék, ha gyermekünk felsír, ezzel saját életünket könnyítjük meg, hogy a szoba egyéb zajai nem zavarják az éjszakai nyugalmunkat. ( pl. kutyaugatás)
 
Táp-ellátás: a jobb készülékek már müködtetthetőek elemről és hálózatról is. Praktikus az elem ha utazunk, de odahaza a tápegység garantálja, hogy ne merüljön le akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá.
 
Természetesen a felsoroltakon kívül rengeteg egyéb extra funkció is létezik; vannak videós bébiőrök, mobillal vezérelhetőek, szobahőmérsékletet kijelző, altató zenét lejátszó, kétirányú kommunikációra képesek, de ezekről a tulajdonságokról csak akkor érdemes dönteni, ha a már korábban felsorolt főbb jellemzőket kiválasztottuk.
 

Pap Tibor
BabyGolya-Shop.hu

Babakocsi, Gyerekülés Webáruház

Szerkesztette: Vizaverné Horváth Zsófia - Szombathelyimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére