Tény, hogy általában az alacsonyabb önbizalmú gyerekeket találják meg a társaik. Azokat, akik túlóvó, túlvédő környezetben élnek. Egy ilyen közeg ugyanis azt sugallja a gyereknek és azt erősíti benne, hogy ő maga nem képes önállóan intézni a dolgait, illetve nem tudná magát megvédeni.
Sokkal többet segíthetünk szülőként a gyerekeinknek, ha beleengedjük őket olyan helyzetekbe, ahol megtanulhatnak kiállni magukért, még ha ebbe néha hiba is csúszik.
Figyeljünk a jelekre!
Ha a gyerek azt tapasztalja, hogy mindig támogatásra talál otthon, rendszeresek a meghitt beszélgetések, akkor magától is el fogja mondani nekünk, ha váratlan vagy kellemetlen esemény érte a közösségben. Nehezebb dolgunk van akkor, ha a gyerekünk zárkózottabb és nem sokat mesél a napjairól, kevés részletet árul el arról, hogy mi történik vele napközben az iskolában. Ilyenkor azokra az apró árulkodó jelekre kell figyelnünk, amelyek mindig jelen vannak és felhívhatják a figyelmünket rá, hogy valami nincsen rendben. Ha a gyermek például egyik napról a másikra, vagy egyik hétről a másikra nem akar óvodába, iskolába menni, romlik a teljesítménye, szétszórt, nyugtalanul alszik, mind-mind lehet annak a jele, hogy valami megváltozott körülötte és rossz élmények érték.
Mit tehetünk?
Ha ezeket tapasztaljuk, nem érdemes halogatni a beszélgetést! Támogató környezetet biztosítva, együttérzően odafigyelve a gyerekek jó eséllyel megnyílnak és elmondják, hogy mi bántja őket. Fontos, hogy minden esetben a történetre, és azokra az érzésekre figyeljünk, amit megosztanak velünk.
Lehetőség szerint, próbáljuk a történet másik szereplőjének helyzetét is megismerni, hogy amennyire csak lehetséges, lássuk a teljes képet. Semmiképp nem azon van a hangsúly, hogy mit tett a mi gyerekünk, esetleg mit rontott el. Soha ne hibáztassuk, ne reagáljunk indulatból, mondván "majd én rendet teszek!", mert az megszégyenítés a gyerek számára, és legközelebb várhatóan nem fog semmilyen kellemetlen eseményt elmesélni. Engedjük az érzéseiről beszélni, és fogadjuk el azokat, ez megnyugtatja őt és erősíti a bizalmi viszonyt.
Meg lehet beszélni a gyerekkel - természetesen életkortól függően - , hogy hagyja figyelmen kívül azt a személyt, aki piszkálja, forduljon el tőle, ne keveredjen vele egy társaságba. Nagyobbakkal szituációs gyakorlatban el lehet játszani, hogy mit válaszolna neki a csúfolódásra. Soroljon fel a gyerek több lehetőséget, amit mondana, beszéljétek meg, hogy melyik válasz az, amelyik őt valóban megnyugtatná. Ha biztonságos környezetben ezt begyakorolja, akkor könnyebben fog reagálni az éles helyzetben.
Ha hetente többször előfordul a csúfolódás, vagy durvul a támadás, akkor érdemes, sőt fontos a tanítókhoz fordulnunk, illetve adott esetben a "bántalmazó" gyermek szüleivel is beszélnünk. Megnyugtató lehet a gyermek számára, ha a saját tanító néni, vagy egy másik felnőtt személy vállalja a védelmező szerepet. Jó ha van egy személy, akihez bármikor fordulhat, amikor a csúfolódó kikezd vele. Magyarázzuk el a gyereknek, hogy ez nem árulkodás, a rendszeres csúfolódásnak, bántalmazásnak nincs helye, erről a felnőtteknek tudniuk kell, hogy kizárhassák az ilyenfajta viselkedést. A tisztelettudó viselkedés egy alapvető elvárás, amit mindenkinek meg kell tanulnia és a felnőttek segíteni tudnak ebben.
Nem "szükséges rossz"!
Fontos megjegyezni, hogy a legtöbb pszichológiai irányzat ma már nem tartja „szükséges rossznak” a csúfolódást és az olyan egyéb "támadást", amivel erősödik a gyerek és megtanul egyedül cselekedni ilyen helyzetekben. Igenis fontos, hogy a szülők, felnőttek is tudjanak egy-egy ilyen szituációról, hogy visszaálljon a rend még mielőtt súlyosabbá válna a helyzet.
Megelőzhető?
Megelőzésképpen két dolgot tehetünk. Az egyik, hogy jó példát mutatunk és mi is tisztelettel bánunk a gyerekünkkel, partnerünkkel és környezetünkben a többiekkel. A másik, hogy megtanítjuk a gyerekünknek, hogy ha valakit csúfolódáson kap, akkor állítsa le akár csak egy olyan mondattal, hogy „Hú, szerintem ez egyáltalán nem menő!”. Ha a gyerek megtanulja otthon, hogy ez nem egy elfogadható viselkedés, akkor nemcsak le tud erről másokat beszélni, hanem könnyebben ki tud állni magáért, illetve nehézség nélkül tud beszélni az őt ért bármilyen nemű támadásról.
Szabó-Máthé Hanga
életvezetési és anya coach, www.anyacoaching.hu
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg másokkak is!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges