Jelenlegi hely

A gondtalan első osztály titka

Iskolába készülő nagycsoportosok és első osztályos kisdiákok szülei részére

Az iskola közeledtével a szülőkben is megjelenik az aggodalom, hisz a gyermek eddigi életes során most kerül majd először igazán olyan helyzetbe, amikor megmérettetéssel szembesül. Ki ne szeretné, ha gyermeke jól teljesítene, ha büszke lehetne rá? Mindenkiben kicsírázik a gondolat, hogy
 
    …tényleg olyan okos, ügyes a gyermekem ahogy én gondolom?
    …hogy fogja bírni a megnövekedett terhelés?
    …végig bírja majd ülni a tanórákat?
 
Persze az aggódáson túl is tehetünk azért valamit, még hozzá nem is keveset. Ha már életének első 6-7 évében tudatosan támogatjuk fejlődését akkor biztosak lehetünk benne, hogy gondtalan lesz az iskolakezdés is.
 
 
Tarsoly Péter a BÓBITA Játékbolt fejlesztő játék specialistája brilliáns cikkben fejtegeti azt a bizonytalanság érzést ami minden szülőt elfog amikor gyermeke készül átlépni az első osztály küszöbét. Végigvezet minket azon a folyamaton amivel el tudjuk érni, hogy az első osztály tényleg gondtalanul teljen, hogy gyermekünk kiegyensúlyozottan, mégis kimagasló eredménnyel végezze el már az első osztályt is, és egyszerű megoldást kínál a tanulási képesség fejlesztésére.
 
A teljes cikkért kattints IDE

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére