Jelenlegi hely

“Úgy szeretlek, ahogyan az emberek a sót!”

Ki ne ismerné a híres magyar népmesét a sóról. Tanulságos és egyben komoly igazságra mutat rá a történet: az embernek egyszerűen lételeme a só. Nemcsak mint táplálék, de mint természetes külső - belső orvosság. Na, persze nem mindegy milyen sóról beszélünk, ahogyan az sem, milyen formában juttatjuk el szervezetünkhöz. A jó minőségű, természetben megtalálható só az egyik leghatékonyabb ősi gyógymód többek között a különböző légúti megbetegedések esetén is. 

A só és a sóterápia csodás hatásai a szervezetre

Februárban tele az orvosi váró betegekkel. Köhögünk, prüszkölünk, várjuk, hogy sorra kerüljünk és kapjunk valami szert, amitől talán jobb lesz a közérzetünk és végre tudunk levegőt venni az orrunkon is. Közben mindennél jobban várjuk a tavaszt. Illetve várják. Azok, akik nem allergiások, hisz rájuk márciustól újabb küzdelmes hónapok várnak. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ma már nem kötelező beletörődnünk ebbe az ördögi körbe. Vannak olyan természetes gyógymódok, amelyekkel sokat segíthetünk szervezetünkön. Ilyen többek között a sóterápia.

Mi is az a sóterápia?

Egyre többször találkozunk a sóbarlang, sószoba, sóterem, sókamra esetleg a sókuckó kifejezésekkel. Közös ezekben, hogy valamennyi a só külsőleges, terápiás célú felhasználására kialakított helyiség.  A sóterápia két fajtáját különböztetjük meg: a nedves és a száraz sóterápiát. A kettő közti lényegi különbség az, hogy míg a száraz sóterápiánál nem párologtatják a sót, tehát nem kötik vízhez, addig a nedves sóterápiánál épp ellenkezőleg, a sót nedves közegben párologtatják. Hogy melyik a jobb? Attól függ. Mindkettő légúttisztító hatású. A nedves sóterápiánál a vízhez kötött só nagy része megtapad a felső légútak nyálkahártyáján, így csak kisebb mértékben jut el a tüdőbe. A száraz sóterápiánál ezzel szemben nincs ez a megtapadás, így a tüdő távolabbi részeihez, a hörgőkhöz is hatékonyabban eljuthat a kezelés.

 

 

Hogyan működik?

A működési mechanizmus egyszerű: a sós levegőben lévő negatív töltésű sókristályrészecskék megtapadnak a tüdőben, magához vonzzák és megkötik a pozitív töltésű porszemcséket, baktériumokat és allergéneket, majd feloldódva megsemmisítik azokat. A felköhögött váladék révén tisztul a tüdő, a hörgők és a légútak egyaránt. 

No, de milyen só?

“Magyarországon sajnos nincsenek természetes sóbarlangok.” - mondja Bíró Csilla, a Sóterápium ügyvezetője. “Úgyhogy mi például egészen Pakisztánig mentünk, és a világ egyik legnagyobb sóbányája, a pakisztáni Punjab tartományban található sóbányából szereztük be sóbarlangunk 15 tonnányi sótégláját, sószikláját és sógranulátumát. Számomra ez jelenti a garanciát arra, hogy valóban a Himalája tiszta levegőjében gyógyulhasson természetes módon, gyógyszerek és mellékhatások nélkül az, aki nálunk keres terápiát.” - teszi hozzá az ügyvezető.

Milyen panaszok esetén ajánlott?

- légúti megbetegedések: asztma, köhögés, krupp, szénanátha, légcsőhurut, hörghurut

- gyulladásos panaszok: arcüreg- és középfüllgyulladás, hangszálgyulladás, megfázás

- dohányzás okozta légzőszervi panaszok

- immunrendszer erősítés

- depresszió, stressz, kimerültség

- bőrproblémák kezelésére: ekcéma pikkelysömör, egyéb allergiás eredetű bőrproblémák 

- koncentrációs zavar, alvászavar, fáradékonyság

- öregedési folyamatok lassítására

- mozgásszervi panaszok enyhítésére

Mire használható még a himalájai só?

- Szájhigiénia: sóoldatként szájvízként is lehet használni, megakadályozza a fogínyvérzést és segít a rossz leheleten is.

- Menstruációs panaszok: menstruációs görcsök esetén sokat enyhíthetünk a fájdalmon meleg sópárna segítségével.

- Lábgomba: sóoldatba áztatva.

- Bőrápolás: A sóoldatos arcmosás csökkenti a pattanásokat, aknékat, nyugtatja és tisztítja a bőrt.

- Arc- vagy testradírként is használható a sószappan.

- Torokfájás: nagyanyáink még ismerték ezt az egyszerű és természetes megoldást, használjuk mi is: torokfájás esetén sós, meleg vízzel gargarizáljuk.

Milyen korosztálynak javasolt?

“Korhatár nincs. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt alkalmazható alternatív gyógymód a sóterápia. Viszont vannak olyan tünetek és állapotok, amikor nem javasoljuk a sóbarlang látogatását. Ilyen páldául a heveny lázzal járó megbetegedések, fertőző betegségek, nyílt sebek megléte, kezeletlen magas vérnyomás, vagy súlyos szívelégtelenség és epilepsziás betegség esetén.” - mondja a vezető.    

Van tehát kiút. Megelőzéssel, immunerősítéssel és olyan, a gyógyszeres kezelést kiegészítő és/vagy akár helyettesítő módszerekkel, mint a sóterápia kitörhetünk a megfázás-betegség-allergia-letargia ördögi köréből.

Forrás és fotó: www.soterapium.hu
Szerző: Vági-Tóth Lilla - Budapestimami

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Ugrás az oldal tetejére