Jelenlegi hely

Vigyázz, kész, vissza a munkába!

Rengeteg szerepben kell megfelelnünk. Mindannyiunknak. Anyaként, apaként, feleségként, férjként, szüleink felé „örök gyermekként”. A sor könnyen tovább folytatható. Ha összeszámolom a munkahelyi kapcsolatok típusait is, akkor végképp számtalan szerepet kell tudnunk magunkban összeegyeztetni. Ez jó esetben sikerül, és megpróbáljuk a különböző szerepekben töltött időt egyenletesen elosztani, észrevétlenül váltani egyikből a másikba.

A legnagyobb nehézséget talán mégsem a fentiek jelentik, hanem az, amikor a jól megszokott életünkben egyszerre ismét egy-egy újabb szerepet kell betöltenünk: amikor anyává válunk, majd később, mikor a babával otthon töltött évek után szeretnénk visszatérni a munkába.

Ez újból egy hatalmas kihívás, melyet általában több hónap vívódás előz meg, és a választási lehetőségek mérlegelése komoly ellentétekhez is vezethet a családon belül. A családtól, a szűkebb környezettől és munkahelyi szokásoktól függően nagy nyomás nehezedik ránk, nőkre ilyenkor. Lehetnek olyanok a körülmények, amelyek nem sok lehetőséget adnak a szabad döntésre, mégis célszerű az alábbi lépésekben gondolkodni. A tudatos ráhangolódás, az új szerepre való felkészülés jelentősen befolyásolja, hogy hogyan érezzük magunkat utána ebben.

1. Mérjük fel saját szükségleteinket!

Gondoljuk végig korábbi elképzeléseinket, hogy mennyi ideig terveztünk otthon lenni a babával, és ehhez képest, hogyan érezzük magunkat az 1-2-3 éves otthonlét után. Ebben az állapotban tegyünk félre még minden mást, a gyermekünk életkorát, hogy mit „kell” illetve „kellene”. Kerüljünk tisztába azzal, hogy mit szeretnénk mi magunk. Mi hiányzik, mit tudunk másképp pótolni (társaság, szellemi „felfrissülés”), miből van túl sok, vagy túl kevés és mit szeretnénk helyette vagy mellette. Ismerkedjünk meg pontosan a saját igényeinkkel anélkül, hogy bármelyik gondolatunk kapcsán bűntudatot éreznénk, vagy arra gondolnánk, hogy mit szól hozzá majd a családból bárki is. Ha feltérképezzük magunkban, hogy mit is szeretnénk, mi számunkra a legközelebb álló lehetőség, akkor várhatóan olyan döntés fog születni, amely mellett ki tudunk állni és a környezetünk is támogatni fogja ezt. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek szintén megérzik ezt és könnyebb elfogadniuk az új helyzetet, ha érzik a belső összhangot.

2. Mérjük fel a család szükségleteit!

Ebben a folyamatban már minden benne van, ami a családunkat érinti: mekkora a gyerekünk, milyen intézmény van, ahol biztonságban tudjuk őt, ameddig mi dolgozunk. Milyen típusú a kicsi? Csak velünk töltött időt hónapokon át és nehezen viseli az idegeneket, vagy eleve nagy társasághoz szokott? Milyen anyagi körülmények között élünk, meddig fenntartható ez, miről mondunk le és mennyire lenne sürgős, hogy még egy kereset legyen a családban. 

3. Vonjuk be a családot az elképzeléseinkbe!

Osszuk meg a párunkkal azokat a gondolatokat, amelyek mentén körvonalazódni kezd a döntésünk és következzen a finomhangolás. Vegyük sorba, hogy a gyerekkel, a háztartással kapcsolatos teendőket hogyan tudjuk felosztani egy 4, 6 vagy 8 órás munkaidő mellett. Ki viszi reggel a gyereket és ki hozza? Vegyük számba, hogy ki tud segítséget nyújtani betegség esetén vagy akár a hétvégi főzésben. Mi fontos a család számára? És cserébe miről tudunk lemondani, ha szükséges? Mi az, amit valóban „kell” és mik azok, amit az igényeink diktálnak?

4. Vegyük sorba a lehetőségeket, készüljünk fel!

Mit nyújt a korábbi munkahelyünk? Megvan még egyáltalán? Új munkahelyet szeretnénk, vagy éppen kénytelenek vagyunk egy új helyet találni? Esetleg belevágunk valamilyen vállalkozásba? Az a fontos, hogy közel legyen az ovi vagy inkább, hogy ismerős gyerekkel kezdjünk szeptemberben? Ebben a fázisban nagyon sokat segít, ha az első pontban felmértük a szükségleteinket, és annak fényében keressük a lehetőségeket, nem pedig folyton valamilyen külső körülményhez akarjuk hozzá igazítani magunkat. Képzeljük el az új helyzeteket, gondoljuk végig egy teljes napunkat, hetünket.

5. Vágjunk bele!

Ha tudjuk, hogy mit akarunk, mi jó nekünk és a családnak, mire van szükségünk és hogyan oldjuk meg az új helyzeteket, bele lehet vágni a meghozott döntés megvalósításába! Az megtett előkészületekkel egész más érzéssel indul akár egy új munkahely keresése. Magabiztosabbak leszünk, érezni fogjuk a családi támogatást és a pozitív ráhangolódással képesek leszünk az esetlegesen felmerülő akadályokat lehetőségként kezelni.

Nem érdemes ezeket a felkészülési lépéseket kihagyni, mert a tisztánlátás könnyen ki tud segíteni váratlan helyzetekben is. Ha megfelelő önismerettel rendelkezünk és kellőképpen mérlegeltük a körülményeket, akkor rugalmasabban fogjuk kezelni a problémákat, és képesek leszünk a lehető legjobb döntést hozni. 

Szabó-Máthé Hanga, anyacoach

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére