Jelenlegi hely

Cuki család

Beküldő lakhelye: Hajdú-Bihar megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Legnagyobb örömet számomra az okozza, amikor látom a gyermekeimet együttműködni egy helyzet megoldásában, illetve amikor együtt tudnak örülni a másik sikereinek. Amikor egyetértésben együtt játszanak és segítik egymást.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A testvérek közötti viták kezelése.

A gyermekeimet 8 éve nevelem egyedül. A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy amikor még az édesapja elvitte a gyerekeket, lelkileg bántotta őket, s látni a gyermekeim fájdalmát. Pszichológus segítségével igyekeztünk a felmerülő lelki problémákat orvosolni.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Agykontroll tanfolyamon hallottam először erről a módszerről. A gyermekeim és én is végeztem agykontroll tanfolyamot, melyen tanultakat a mindennapi életben is igyekszünk alkalmazni. A kommunikációs tréninget azért szeretném elvégezni, mert a fiam kamaszodik s adódnak már kommunikációs ellentéteink. A másik célom, hogy a gyermekeim édesapjával lehetőleg normális, együttműködő kommunikáció kialakuljon.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Ugrás az oldal tetejére