Jelenlegi hely

Császár duo család

Beküldő lakhelye: Somogy megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Öröm az ahogy szeretni tud a kisfiam és ahogy viszonz szerethetem. 
Annak eklenére ha néha hangosan szólok rá vagy még ritkábban rákiabálok,azt mondja 'te vagy a legjobb anya a világon'
Néha úgy érzem kudarcot vallok anyaként de látom ahogy a szavak cselkedetté válnak és ha nem is mindig sikerül de megteszi amit kérek. Az egyértelmű már számomra hogy a hangos szótól dacolni fog de ha szépen kérem dolgokra azt nem mindig érti meg.
Kérte múlt este nézhet e mesét. Én már csak akkor engedem neki ha elpakolt a szobájában és egy helyre pakolja a táskájából a dolgokat (most első osztályos) hogy én is ellenőrízhessem. Azt mondta megcsinálta,én megbiztam benne mert épp vacsorát készítettem. Elkezdte a mesét de mikor beléptem a szobába kissé szörnyet haltam mert káosz fogadott. Nem értette először miért kapcsolom le a tv-t (ami nem az ő szobájában van,sok kispajtásával ellentétben).
Egyedül nevelem. 

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Egyedül nevelni őt nagyon nehéz. Érzem hogy nem vagyok olyan következetes mint kellene. De nagyon igyekszem. Most hogy elkezdte az első osztályt és korábban kelünk mint ovinál bevezettem ha este 8ra nem készülünk el a fürdéssel akkor nincs estimese. Nem tetszik neki de belejött a dolgokba. Ha akar mesét akkor igyekszik levetkőzni hogy fürödni tudjunk és lesz mese. 
Nagyon nehéz hogy lassú. Evés,öltözés úgy érzem az ellensége. Csinálom néha hogy eléteszem az órát és megmutatom mennyi ideje van enni. Ez sokat segít. De úgy érzem néha higy versenyló a kis drágám mert mindent nem lehet mindig időre csinálni. Ez leginkább akkor jó ha sietünk és játékosan csinálom nem parancsolóan. Én is sokat tanulok tőle.
Nagyon nehéz hogy nehezen meséli el ami történik vele. Az érzéseit oedig tényleg nem tudok követni mert többször mondd többfélét.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretnék türelmesebb lenni vele. Szeretnék jól együttműködni vele. Jó lenne ha jobban tudnék segiteni neki és sokszor nem nemet mondani hanem megértetni miért van ez így.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére